A legaktívabb a Csodavár iskola volt

A legaktívabbak a Csodavár Általános Iskola diákjai voltak a Bakonyi Csillagászati Egyesület 2023-as rajzpályázatán. Ők küldték be az Ajkáról érkezett 103 alkotás háromnegyedét.

Az egyesület az idén az 1-6 osztályos általános iskolások számára írt ki rajzpályázatot, amelynek beadási határideje péntek éjfélkor lejárt. Ivanics Ferenc elnök kérdésünkre elmondta, hogy az ország minden tájáról összesen 436 alkotás érkezett. Mindannyian örülnek, hogy a pályázatai továbbra is a megszokott nagy érdeklődés mellett zajlanak. Az egyesület az idén ünnepli fennállásának ötödik évfordulóját, ezért különleges témát választottak a 2023-as pályázathoz. Arra voltak kíváncsiak, hogy a programjaikon résztvevő gyerekek milyen élményekkel gazdagodtak, mi tetszett nekik a legjobban, vagy milyen önálló kalandokat éltek át miközben az éjszakai eget fürkészték családjukkal, barátaikkal. Voltak-e bármilyen csillagászati programon, aminek az élményeiről szívesen rajzolnának. A beküldött munkákból kiderült, hogy sokan vettek részt a programjaikon. A szakmai zsűri tagjai a hat legjobb alkotást díjazzák.

(ta)

Fotó: facebook

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply