A szabadság egyre fontosabb

Szűkkörű megemlékezést tartottak a Templomdombon álló ’56-os emlékműnél városunk polgárai október 23-án, napszállta után.

A koszorúzással egybekötött ünnepségen az Ajka Városi Fúvószenekar működött közre. Ünnepi beszédet mondott Johanidesz Sándor önkormányzati képviselő, aki egyfajta csodának nevezte, hogy megszületett az 56-os forradalom, élt, és szellemisége túl is élte a megtorlás időszakát. A szónok Márai Sándor 1956-ra emlékező gondolatait is idézte:

Miért, hogy meghasadt az égbolt,/ Mert egy nép azt mondta: Elég volt!”

– A nemzet szíve ott és akkor egyként dobbant, s ez a dobbanás megrázta a világot – jelentette ki Johanidesz Sándor. – Emberfeletti erővel győzte le a poklot. A forradalom, bár   vérbe fojtották, nem tűnt el nyomtalanul a történelem süllyesztőjében. Az akkori harcok üzenete a mai napig itt él közöttünk, annak ellenére, hogy az életüket a magyar szabadságért feláldozó hősöket jeltelen sírba, arccal föld felé fordítva, összekötözve temették el.

Történt mindez a II. világháborút követő, szovjet mintára és támogatással működő kommunista terror idején. Amikor éjszaka bárkinek a háza előtt megjelenhetett az a bizonyos fekete autó. Az embereket a kitelepítés réme fenyegette, a családok életét a beszolgáltatási kényszer, padlássöprés keserítette meg. Tenni kellett valamit, mert, ha nem történik semmi, teljesen elveszhet a hazánk.

Johanidesz Sándor Márait idézte. Ilyen nagy dolog a szabadság?

– Mi magyarok, mindig is vágytunk a szabadságra. Szabadságunk eszménye végig kíséri múltunkat, jelenünket, s nélküle nincs jövőnk – szögezte le a szónok, majd így folytatta:

– Hatvannégy évvel a forradalom után egyre kevesebben vannak közöttünk, akik élő szemtanúi e kornak, s természetszerűleg egyre többen vannak azok, akiknek nemcsak 1956-ról, hanem az azt követő diktatúra időszakából sincs személyes emlékük. Ránk, akiknek ezek az évtizedek nem egyedül a történelemkönyvekben léteznek, hanem még emlékeinkben, saját tapasztalásunkban is, jelentős feladat hárul. Meg kell ismertetnünk fiataljainkkal történelmünk ezen korszakát, mert csak így van esély arra, hogy megértsék azt, mekkora drága kincs a szabadság. Az utókor felelősséggel tartozik azért, hogy az áldozatok ne legyenek hiába valóak, ne merüljenek feledésbe.  Meg kell tanítanunk gyermekeinknek, hogy a megmaradásunkat és jövőnket jelentő szabadságot és a nemzeti függetlenséget nem adják ingyen. Minden nap, újra és újra meg kell küzdeni értük. 

– A mi felelősségünk abban rejlik, hogy függetlenségünket, hazánk hosszú idő után visszanyert szabadságát mire használjuk – mondta Johanidesz Sándor. – Joggal merül fel a kérdés, képesek leszünk-e megőrizni azt, és sértetlenül átadni gyermekeinknek, annak érdekében, hogy ők ne is ismerjék meg a kiszolgáltatottságot, az idegen elnyomást? Csak akkor és csakis akkor élhetnek majd ők büszke magyarként a ’48-as, ’56-os elődeink által megálmodott szabad hazában, ha mi jól sáfárkodunk az örökül kapott szabadságunkkal, függetlenségünkkel.

– Jól tudom, erőt és reményt nem meríthetünk a kudarcból, a balsorsból, a sötétségből, csakis a büszkeségre okot adó pillanatokból. Ezért feladatunk, sőt kötelességünk az emlékezés. Sohasem felejthetjük azt, hogy 1956 sodró erejű, tiszta célú és önbecsülésünket helyreállító forradalom volt, a vérbefojtás ellenére ott maradt a magyar szívekben.  Megmutatta mire képes ez a kicsiny ország, itt Európa közepén, bebizonyította, hogy a nyakas magyarságot nem lehet eltiporni.

Johanidesz Sándor beszédében hangsúlyozta, hogy ma is fontos feladatunk szuverenitásunk és szabadságunk megvédése, és közös felelősségünk az, hogy a következő nemzedékre biztonságos, erős, és élhető Magyarországot hagyjunk. Befejezésül ismét Márait idézte:

Nem érti ezt az a sok ember,/Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?/Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?/Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,/Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták:/ Ilyen nagy dolog a Szabadság?

Az önkormányzat nevében a város vezetői koszorúznak

Az emlékművet ezt követően megkoszorúzta az önkormányzat nevében Schwartz Béla polgármester, dr. Horváth József és Dorner László alpolgármesterek, valamint dr. Jáger László címzetes főjegyző. Elhelyezte a megemlékezés virágait Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő, a Fidesz-KDNP önkormányzati frakció képviselői, a helyi pátszervezetek, az MSZP, a KDNP és a Mi Hazánk mozgalom vezetői és a Német Nemzetiségi önkormányzat.

A megemlékezés a Szózat hangjaival ért véget.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply