Ajándék az alapítványtól a szalagavatón

molnar gabor szalagavato

 

Meghatott és boldog diákok ruhájára tűzte fel Kövesdi Krisztina osztályfőnök a vizsgák közeledtét jelző szalagot január 27-én.

A Molnár Gábor iskola tizedikesei útban a felnőtt kor felé életük legkomolyabb kihívásához közelednek. A szalag jelzi, hogy a következő hónapokban még élvezhetik a vidám, gondtalan diákéveket, de már komolyan kell készülniük a tanév végi vizsgákra. Az ünnepséget péntek délután az iskola aulájában tartották. Az öt végzős diák, Törő Roland, Kovács Georgina, Ferenc Dániel, Róth Klaudia és Kardos Máté osztályfőnöke vezetésével vonult be az ünnepségre az alsóbb évesek sorfala előtt. Már várták őket ünneplőbe öltözött szüleik, barátaik.

Két kilencedikes diák, Hujber Regina és Czirók Eszter, verssel köszöntötte őket. Mireiter Lívia igazgató ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy a diákokat nem 3-4, hanem 10 év emléke és örömei kötik az iskolához. A tanárok emlékeznek arra, amikor örökmozgó, vidám kisiskolásként élték napjaikat az intézmény falai között, majd kamaszként próbálgatták szárnyaikat. Most pedig már komoly fiatalok. Az úton, amit megtettek, mindig mellettük álltak szüleik, rokonaik, barátaik, tanáraik. Örömben és bánatban egyaránt számíthattak rájuk. Most pedig együtt örülnek annak, hogy sikeres volt az eddig megtett út. A szalag azt jelzi, hogy fontos állomáshoz érkeztek.

A szalagot Mireiter Líviának Törő Roland, Kövesdi Krisztinának Ferenc Dániel tűzte fel.

Az Egy kis segítség barátaimtól alapítvány ajándékát a végzősöknek Sághyné Léki Jolán elnök adta át, majd a diákok elénekelték a Búcsúdalt.

Az alsóbb évfolyamosok megvendégelték társaikat és az őket elkísérő családtagokat.

(tisler)

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply