Bővült a sürgősségi osztály, ami betegnek, orvosnak egyaránt jó!

Új sürgősségi szárnyat avattak a Magyar Imre Kórházban Semmelweis Ignác halálának 200. évfordulóján, ami nagyban hozzájárul az ajkai és Ajka környéki betegek szakszerű, komfortosabb ellátáshoz a későbbiekben. A részleg tágas, megfelelő műszerezettségű, átlátható, így könnyebbé teszi az ott dolgozók sikeres munkavégzését is.

– Jól gyógyítani csak képzett szakemberekkel, modern eszközökkel és megfelelő környezetben lehet. Mi ezt valljuk, hiszen nekünk a beteg az első – fogalmazott az átadóünnepségen dr. Nagy Zoltán, a kórház főigazgatója, aki Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselővel vágta át a részleg bejáratánál a nemzeti szín szalagot az osztály ápolóinak körében.

Az ünnepséget követően bejárást tartott a kórházvezetés az új szárnyon, ami a betegfelvételi központ mellett kapott helyet. Ekkor lapunknak is lehetősége nyílt megtekinteni a már korábban betervezett fejlesztést, amelyről dr. Nagy Zoltán főigazgatót és dr. Röst Zsaklin osztályvezető főorvost kérdeztük.

A főigazgató rámutatott, hogy az új részleg nagyban hozzájárul azon betegek felépüléséhez, akik a sürgősségi osztály fekvőbeteg ellátási részlegét kénytelenek igénybe venni, hiszen itt méltó körülmények között tudja ellátni őket a személyzet, amit a kórtermekbe elhelyezett gyógyászati segédeszközök, oxigén és műszerezettség is elősegít. Megerősítette, hogy a bővítéssel nem szűnik meg az alagsorban ellátás. Ott kell továbbra is vizsgálatra jelentkeznie az érkezőknek, az osztályra csak azok kerülnek fel, akik további ellátásra szorulnak, esetleg valamelyik másik részlegre szállítják át őket. A sürgősségi továbbra is 8 ággyal működik, viszont az osztály a betegbiztonság szempontjából jobb a régi helynél, hiszen a gyógyszereket és a betegdokumentációt is a kórtermeken kívül tudják tárolni. Dr. Nagy Zoltán szerint míg országosan gyakran problémát jelent a sürgősségi ellátóhelyeken a hosszú várakozási idő, addig Ajkán ez nem jellemző.

Fotó: Futó

– Rendelkezünk azzal a humánerőforrás készlettel, amely az ellátást biztosítja éjjel-nappal, folyamatosan az ajkaiak és az Ajka környékén élők számára. Jó szakemberekkel dolgozunk, akik lelkesen végzik a munkájukat, így kórházunk talán kivételnek számít sok egészségügyi intézménnyel szemben – fogalmazott dr. Nagy Zoltán, akivel dr. Röst Zsaklin osztályvezető főorvos is egyetértett, elmondása szerint ugyanis maximum 20-30 percet kell várnia a pácienseknek az ellátásra az ajkai sürgősségi osztályon.

– A fő problémát az jelenti, hogy a betegek 60-70 százaléka olyan kórképekkel érkezik az osztályunkra, ami nem a mi feladatunk lenne. Egészen pontosan a háziorvosi rendelőben, vagy a szakrendeléseken el lehetne látni, de sokan az előjegyzések lerövidítése végett keresnek fel minket, pedig ezt az osztályt eredetileg az akkut betegek ellátásra alakították ki, nem a hónapok óta fennálló panaszok kezelésére. Sajnos az ilyen páciensek sok energiát vonnak el, pedig a valóban sürgős esetek egy orvost és két nővért is igényelnének – fejtette ki a doktornő, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy milyen tüneteknél fontos, hogy mindenképpen hozzájuk forduljanak az emberek.

– Sok beteg érkezik későn, szinte az utolsó pillanatban, pedig ha valakinek mellkasi fájdalma van, ami verejtékezéssel, fulladással jár, vagy ha azt érzi, hogy valamelyik keze, lába nem úgy mozog mint eddig, esetleg fáj a feje és ehhez erős hányás társul, netán nagyon magas láza van, amit nem tud uralni, nagyon fullad, akkor azonnal, késlekedés nélkül jelentkezni kell a sürgősségi osztályon, hogy időben tudjunk segíteni – sorolta dr. Röst Zsaklin a figyelmeztető testi jelzéseket, amiket érdemes fejben tartani, hiszen a saját vagy szerettünk élete is múlhat rajta.

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1633912600064505.1073742095.660935310695577&type=1&l=0b15e60a31

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply