Napkollektorokkal a fenntartható fejlődés szolgálatában
Kétszáz napelemet helyeztek el tavaly nyáron a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ tetejére […]
Kétszáz napelemet helyeztek el tavaly nyáron a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ tetejére […]
Öt ország diákjai és tanárai töltöttek el egy hetet a Bródy Imre Gimnáziumban az Erasmus […]
Kicsinek bizonyult a Babucsa Civilház nagyterme, ahol Kereszty Zsolt, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és […]
Kreatív, színes, interaktív és még a felnőttek is szívesen játszanak vele. Talán nem túlzás azt […]
Tizennyolc éve annak, hogy két régi jóbarát Oszvald Balázs és Guzslován Gábor megálmodta az Árok […]
Több mint félszáz érdeklődőt vonzott az Optika és csillagos égbolt-túra a Bakonyban elnevezésű program, amit […]
Jól szerepeltek a Fekete István – Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium diákjai az „Itthon, […]
Portálunk most kapta a hírt, hogy Ősi Attila paleontológusnak ítélték a Magyar Felfedező Nagydíjat 2016-ban. […]
Rengeteg embert vonzott megyeszerte az év kiemelkedő csillagászati eseménye, amit május 9-én délután, több helyszínről […]
Az Úrkúti Csillagászati Klub (ÚCsK) szeretettel vár minden érdeklődőt május 9-én (hétfőn) délután az év […]
Copyright © 2024 | WordPress Theme by MH Themes