A magyar lakosság több mint fele szerint a kórházak nagy részében katasztrofális állapotok uralkodnak, vagy méltatlan körülmények között gyógyítják a betegeket. A legtöbb kritikát a kórházak tisztasága és higiéniás állapota váltja ki, az emberek több mint fele kifejezetten fél tőle, hogy valamilyen fertőzést kap. A sokszor mostoha körülmények erősen rontják a hazai egészségügyi ellátás egészével kapcsolatos lakossági elégedettséget, és igen károsan hatnak a rendszeres szűrővizsgálatokon való részvételi hajlandóságra is.
A lakosság 88 százaléka elégedetlen a kórházak higiéniás állapotával, 50 százalékuk ismer olyan embert, vagy hallott olyanról, aki kórházban kapott fertőzést. 91 százalék egyértelmű összefüggést lát a betegellátás szakmai színvonala és a kórházi körülmények között, valamint a megkérdezettek közel fele az egész rendszer korszerűsítésének fontosságát hangsúlyozza – derül ki a Pulzus Média Kutató reprezentatív kutatásából.
Vajon mi állhat a megdöbbentő számok mögött? Melyek az ide vezető okok?
Már szinte fel sem kapjuk rá a fejünket, hiszen folyamatosan halljuk, hogy a magyar egészségügy súlyosan alulfinanszírozott. A kórházak tartozása évről évre nagyobb, hiába konszolidálja – nagyjából – ezeket év végén a Kormány. Igen, csak nagyjából, mert tavalyi évről is bent ragadt néhány milliárd és ez egyre csak nő…
A Magyar Államkincstár május végi adatai szerint már 58,9 milliárd forint a kórházak adóssága, melyhez ha hozzávesszük a négy egyetemi klinika tartozását, akkor ez a becslések szerint 75 milliárd Forintra is rúghat. Főleg, hogy már július közepénél járunk…
Hab a tortán, hogy az óriási kintlevőségek miatt több kórházi beszállító is jelezte, hogy nem tud tovább hitelezni az intézményeknek, ezért „bezárja a boltot”. Ne legyenek illúzióink azzal kapcsolatban, hogy mindez nem hat ki a betegellátásra és ránk, a betegekre.
Immunissá váltunk sajnos (?) azokra hírekre is, hogy a magyar egészségügyben egyre nagyobb a szakemberhiány.
Amíg nem érezzük a saját bőrünkön, hogy
– hónapokat kell várni szakrendelésre,
– éveket várunk műtétre, és addig is szenvedünk (pl.csípőprotézis)
– százezreket költünk évente magánellátásra, miközben fizetjük a TB-t,
– nincs a településünkön orvosi ügyelet,
– elege lett, ezért nyugdíjba ment a közel 70 éves gyermekorvos, miközben nem találnak helyette másikat,
– öt éve betöltetlen a felnőtt háziorvosi praxis és
– folyamatos helyettesítésekkel próbálják lábon tartani a rendszert,
– órákat kell utazni egy vizsgálatra,
– hosszú idő alatt ér ki értünk a mentő a megnövekedett futásidő miatt,
– egy órát várunk a sürgősségi osztályon bebugyolált fejjel, míg végre ellátnak, mert épp nincs orvos,
addig ezek csupán mindennapos, megszokott hírek lesznek a sok közül, melyek egyik fülünkön bejönnek, másikon ki, majd az életünk megy tovább a megszokott medrében.
Fásultan. Beletörődve. „Majd lesz valahogy, hiszen mindig lenni szokott” – hozzáállással.
Márpedig ahogy a rendszer alulfinanszírozottságának, úgy az egészségügyben uralkodó szakemberhiánynak is számos negatív hatása van ránk. Azt szokták mondani, kétféle ember létezik: egyik, aki még nem került kórházba, a másik, aki majd fog. Nyilván akad, aki ezt valamilyen okból megússza, állítólag őt hívják úgy, hogy szerencsés.
Ha már a szakemberhiánynál tartunk, a koronavírus-járvány ideje alatt sem az jelentette a problémát, hogy ne lett volna sok ezer – túlárazott, amúgy használhatatlan – lélegeztetőgép, (melyből valakik busásan meggazdagodtak), hanem inkább az, hogy nem volt, aki szakértelemmel ott álljon a kórházi ágyunk mellett. Aki volt, megtett mindent, de sajnos az egészségügyi dolgozók sem önmagukat reprodukálni képes szuperhősök, hanem „csupán” emberek, akik erőn felül teljesítve, az őket méltó anyagi és erkölcsi megbecsülés nélkül próbálják életben tartani a rendszert. És minket, ha a kezeik közé kerülünk.
Van kiút?
Állítólag a fejétől bűzlik a hal. A gond az, hogy bűzlik az már hosszú évtizedek óta, hiszen az egészségügy valamennyi regnáló kormány mostohagyereke. A jelenleginek például annyira sem fontos, hogy önálló egészségügyi minisztériumot hozzon létre, hiszen az oktatással együtt besorolták sokadiknak a Belügyminisztérium alá. Most épp kicsikét erőből próbálják odafentről a bársonyszékből megreformálni, melyből kicsikét kihagyják a szakmai szervezetek véleményét, olykor a betegek érdekeit is, de hát „majd lesz valahogy, hiszen mindig lenni szokott.”
A Nap ugyanúgy kel és ugyanúgy nyugszik, mint 30 évvel ezelőtt. Talán kicsit melegebben süt és kicsit károsabb is, ami által több a rákos beteg és a hőhullámok miatti rosszullét, de az egészségügyi dolgozó holnap is bemegy a munkahelyére, csak egy kicsit még hitevesztettebben és fáradtabban a túlterheltség miatt. Mi betegek pedig ugyanúgy kifizetjük a 90 ezer Forintot a magánorvosnál sürgős vizsgálatra, mint három hónapja. Majd morgunk egy sort, hogy megint ilyenre ment el a fizetés fele, az infláció meg az egekben, majd nyugtázzuk, hogy muszáj volt, mert az államiba hónapokat kellett volna várni, az egészség meg mindennél fontosabb és hát a munkából se lehet kiesni…
Majd a nyakunkba vesszük a hétköznapokat, azok egyéb gondját-baját és az egészségügy helyzete egy szokásos pár perces rossz hír marad a többi között, amit mosogatás közben elcsípünk az esti híradóból.
Hogy mi hozhatna változást a magyar egészségügynek? Igen, talán több a pénz, ugyanis még az MNB jelentése szerint is fájón keveset költ rá az állam. A GDP arányos egészségügyi kiadásaink az Európai Unióban a harmadik legalacsonyabbak, azaz mindössze a bruttó hazai termék 6,4%-át költi a Kormány egészségügyre, miközben az uniós költés közel 9,9%-on áll.
VB
Fotó: illusztráció (vh.hu/Laufer László)
Leave a Reply