Egykori túratársukra emlékeztek

A csapat tagjai indulás előtt (Fotó: Tisler)

Kibújt az első hóvirág, kiáltott fel a nagyszüleivel túrázó Fülöp és Péter a Csurgó-kút előtt. Azonnal le is fotózták, hogy megmutathassák barátaiknak, ők már láttak ilyet az idén. A természetjárás résztvevői is lefényképezték a virágot. Le senki sem szakította, ugyanis a természetjáró természetvédő is egyben. Az erdőben a természetes élőhelyén tovább él, így más arra járók is gyönyörködhetnek benne. Az Üveggyári Ifi Flotta által szervezett Garamvölgyi Irén emléktúrához február 12-én csatlakoztak a Bánki Donát Természetbarát Egyesület tagjai és néhány természetjáró.

A csoport tagjainak többsége ajkai volt, de csatlakoztak Magyarpolányból, Szentgálról és Kislődről is. Érkeztek házastársak, unokatestvérek és nagyszülők is, akik általános iskolás unokáikkal kívánják megszerettetni az erdei túrázást. A résztvevők Magyarpolány faluközpontban találkoztak, majd az erdőn át indultak a Csurgó-kúthoz.

A kútnál Németh Ferenc, a szervezők túravezetője emlékezett  Garamvölgyi Irén gyógytestnevelőre, testnevelő tanárra, természetjáróra, majd a résztvevők mécsest gyújtottak.  Az egyik csapat tüzet rakott, majd nekilátott szalonnát sütni, a szervezők által  összeállított totót kitölteni, a másik csoport visszaindult Magyarpolányba, hogy onnan autóval, vagy busszal visszatérjen Ajkára.

Káldi Géza és néhány bánkis tag gyalog indult a városba, Borsodpuszta érintésével Ajkarendekre, majd onnan a nagyparkolóba. Ők 16 kilométert gyalogoltak. Káldi Géza elmondta, hogy a természetjárásnál a korszerű technikát is használják, mindenki beszerzett turista helymeghatározót. A geoláda kereső mozgalomban, amelyben koordináták alapján keresik az erdőben a kihelyezett dobozokat, is részt vesznek. Az Ajka térségi erdők tele vannak ládákkal. Az ország más térségében lakókkal is megismertetik a parkerdőt és környékét, február 20-án geoláda kereső túrát hirdetett egy fiatal tagjuk, Göncz Ákos, amelyre a Tiszántúlról is érkezett nevezés. A természetjárás jó sport, kikapcsolódás, közösségépítés.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply