Farkas András operaénekessel néhány éve beszélgettünk utoljára, már ekkor is hatást gyakorolt rám szerénylelkűsége és alázata. Nagy utat járt be, azóta több díjjal lett gazdagabb, mégis ami számára a legtöbbet jelenti, azok a gyökerei, az otthona, a romák segítése iránti elkötelezettsége. Nem felejtette el, honnan jött és ő még mindig ugyanaz a srác, aki Ajka-Padragkútról indult el, hogy valóra váltsa az álmait. A Roma Nemzetiségi Napon diszkriminációról, spiritualitásról és művészetekről is szó esett.
András tevékenysége szerteágazó, gondolkodása tudatos, egyénisége sokszínű és összességében mély érzésekről, emberségről árulkodik. Éppen ezért tartalmas, mély mondanivalókat tartalmazó interjú következik.
Néhány éve készítettük az első interjút, akkor éppen nősülés előtt állt és az volt az álma, hogy a Magyar Állami Operaházban énekelhessen. Ezt a vágyát sikerült is elérnie – eredményeihez Ajka első embere is gratulált – most pedig egy újabb kitüntetés tulajdonosaként köszönthetjük: „Pro Comitatu” díjat vehetett át a Veszprém Megyei Közgyűléstől. De ne szaladjunk ennyire előre, úgy tudom a „Mandiner” című lapban is készült Önnel egy interjú, illetve feltűnt az M5 tévécsatorna „Libretto” című kulturális műsorában. Hogyan került velük kapcsolatba?
-Az M5 azért keresett meg, mert olvasták a „Mandiner” velem készült anyagát és szerintük nagyon inspiráló, hogy azokat próbálom motiválni, akik hasonló helyzetből indulnak, mint én a pályám kezdetén. Szerettek volna riportot készíteni velem, mert szerintük példaként is szolgálhatok az embereknek. Közben megtudtam, hogy az egyik műsorvezető Csőre Gábor is kisebb településről indult, mégis – mint tudjuk – sikeres színművész, tévés személyiség vált belőle.
Művészként fontosnak érzi-e a roma származását?
-Igen, mivel hátrányos megkülönböztetés, diszkrimináció gyakran éri a romákat.
Ezt tapasztalja a mindennapokban?
-Persze. Előfordul, hogy a boltban például utánam jön a biztonsági őr. Amikor megtudják, hogy mivel foglalkozom, rögtön máshogy néznek rám és azt mondják: „te más vagy, mint a többiek”. Én úgy érzem, hogy nem vagyok más, ugyanaz a srác vagyok, aki elindult innen, csak átmentem egy fejlődésen – de nem felejtettem el, hogy honnan jöttem.
Minden interjúban elmondja, hogy ajkai, illetve padragkúti.
-Igen, mert nekem fontosak a gyökerek, hogy honnan származom. Lakhatunk több helyen életünk során, de ahova születünk, ahonnan elindulunk, szerintem meghatározó és fontos része az életünknek. Azért is fontos, mert a szüleim itt élnek. Én mindig lokálpatrióta voltam és vagyok is. Ugyanakkor Veresegyházhoz is ragaszkodom, ahova költöztünk.
Mióta élnek ott a feleségével?
-Még nincs egy éve, korábban Budapesten laktunk. Veresegyházat tudatosan választottuk, mert hasonló dolgokat láttam, mint Ajkán: a művészeti életet nagyon támogatják. Nekem lényeges, hogy ahova költözöm, az a hely befogadó legyen és nyitott a művészetekre. Többször léptem fel a településen és azt tapasztaltam, hogy a művészetpártolás a polgármesternek is nagyon fontos. Több szobrot a helyi művészek alkottak, a katolikus templomot is helyi tervezők, szobrászok készítették. Emellett a komfortérzet miatt is fontos volt a családi ház. Panelban vészeltük át az első és a második hullámot is, ahol hiányzott a kert, a nagyobb tér. Gyakorlásra sem volt ideális, így inkább bejártam a Zeneakadémiára, amíg lehetőségem volt rá.
Visszatérve a korábbi gondolathoz: hogyan tud küzdeni a kirekesztés ellen? Milyen eszközei vannak erre?
-Ugyanazt tudom tenni, mint egy hátrányos helyzetű takarító. Roma származású fiatal vagyok, aki énekes – ennek nem szabadna akkora nagy dolognak lennie, mint amekkorára felfújják. Egy roma származású miért ne lehetne a boltban eladó, vagy pénztáros, esetleg biztonsági őr, vagy akár tudós. Ők is ugyanúgy dolgoznak, fejlődnek, mennek előre. Egy művész mindig reflektorfénybe kerül. A matematikusok vagy a fizikusok, a roma származású orvosok nyilván nem kerülnek olyan nagy reflektorfénybe. Ez a művész pálya velejárója.
Reflektorfényben érzi magát?
-Néha igen.
És hogy viseli? Hiszen alapvetően nagyon szerény ember.
-Vannak tudatos lépéseim. Szerintem fontos az, hogy megjelenjünk, mert ez a szakma a jelenlétről is szól. Ha periférián is van az ember, azt is úgy tegye, hogy látszódjon. A veresegyházi hírlapba például úgy kerültem be, hogy megkerestem ki az, aki a helyi kultúrával foglalkozik. Nekik írtam, tudattam velük, hogy a településre költöztem. Így kerültem kapcsolatba Ella István Liszt Ferenc-díjas orgonaművésszel, aki meghallgatott, majd vele koncerteztem.
Bárhol van, keresi a kapcsolatokat?
-Igen, mert a Szakkollégiumban ezt tanultam és ezt látom a világban, hogy kapcsolatok nélkül nehezebb érvényesülni. A kapcsolatok és az emberi jelenlét fontos.
A pandémia időszaka ennek nem kedvezett.
-Ez így van, engem is nagyon visszavetett. 2019-ben, amikor kikerültem a Zeneakadémiáról, többen megkerestek, nagyon jó lehetőségeim lettek volna komoly darabokban, de „elvitte” az egészet a vírus. A „Máté Passióra” már harmadszorra kértek fel, reméljük, hogy áprilisban meg lehet majd tartani és végre elénekelhetem a tenor áriákat. Ez egy olyan mű, ami a zenetörténetben kiemelkedő alkotása Johann Sebastian Bachnak, sokat lehet benne „mutatni” és ezzel még nagyobb elismerést szerezni a szakmában.
A Magyar Állami Operaházba hogyan sikerült bejutnia?
-Hosszú évek munkája volt. A zeneakadémiai éveim alatt is volt olyan produkció, amit a Zeneakadémia az Operával együtt valósított meg. Tenoristából általában kevesebb van, ezért mindig szükség volt rám.
Elvállalt mindent, amit csak lehetett?
-Elvállaltam mindent, amire volt kapacitásom és amiben a hangomat sem terheltem meg – mert erre is fontos figyelni. Két beugrás volt meghatározó. Az Operaház kiírt egy meghallgatást, ott figyelt fel rám a művészeti igazgató, Almási-Tóth András. Röviddel a meghallgatás után felhívtak, hogy tudnék-e énekelni egy angol kortárs operában, mivel a tenorista covidos lett. Nagyon gyorsan kellett megtanulnom a szerepet, ami szerencsére jól sikerült. Legközelebb már az Operából hívtak fel, hogy ott is valaki lemondta és az ő helyére be tudnék-e ugrani. Ezután megkaptam a bizalmukat és egy évados szerződést ajánlottak. „A Mester és Margarita”, a „Szentivánéji álom” és a „Pomádé király új ruhája” című operákban játszom. Nagy zeneszerzőktől – többek között Rossini, Donizetti, Weber – évtizedek óta nem játszott kisoperákat is elővettek, ezekben is lesznek szerepeim.
Az évek során több díjat, elismerést kapott. Melyikre a legbüszkébb?
-Egyformán örülök minden elismerésnek, de amit itthon kapok, azok mindig kellemesebb érzéssel töltenek el. Amikor Ajka Város Önkormányzatától Roma Nemzetiségért díjat kaptam az is, vagy amikor a megye gondolja úgy, hogy fiatalon egy ilyen díjat („Pro Comitatu”) megkaphatok. A megyei díjat a kulturális tevékenységemért kaptam, ami azért fantasztikus számomra, mert harminc évesen jutottam el egy bizonyos szintre, amiért ezt a kitüntetést kaptam. 2018-ban, 27 évesen, miniszteri elismerést kaptam. Ezeket a dolgokat próbálom magamban helyre tenni, mert voltak közben olyanok, akik negyven éves pályafutásukért kapták ugyanazt a díjat. Én úgy érzem, hogy csak próbálom tenni a dolgaimat.
Nemrégiben azt mondta a színpadon, örül annak, ha itthon léphet fel.
-Tényleg örülök, mert vannak olyan városok, olyan települések, ahol nem érdekli az embereket, hogy honnan hova jutottam el. Itt pedig érdekli. Ők sem és én sem felejtem el soha, hogy innen indultam el. Azt látom, hogy valahol ez nem annyira fontos, nem annyira számít.
Az alázata figyelemreméltó. Honnan ered?
-Azok a mesterek, akikhez jártam, mind nagyon alázatosak voltak. Szimpatikus, ha a magasabb pozíciókban lévő emberek meg tudnak maradni ilyennek. Másrészt, nekem a szakmai alázatosság is fontos és az, hogy nem volt nagy zenész generációs családom, nem volt olyan tanár, aki beprotezsált volna bárhova. Úgy értem el idáig, hogy magamnak tapostam ki az utat. Ezt tartom a legnagyobb dolognak az életemben. Büszke vagyok magamra, hogy ezt önállóan értem el, de nyilván sok segítséggel, támogatással, lelki stabilitással. Részben a feleségem és a családom, részben pedig a spiritualitás segített, illetve segít ma is.
Mi a titka? Mi az oka, hogy eljutott erre a szintre, ahol most van?
-A céltudatosság, a szorgalom és a szerencse. A céltudatosság nagyon fontos, de sajnos nagyon sok fiatalnál nincs meg, amit az ismerőseim körében is tapasztalok. Sokan dolgoznak nagyon jó munkahelyeken, de nem érzik igazán magukénak. Számomra nagyon fontos, hogy legyen egy kép előttem arról, amit szeretnék elérni. Mindemellett hálával tartozom a tanáraimnak a jó szándékú segítségért és szakmai támogatásukért. A szerencse pedig lehet, hogy kicsi, de fontos része az életutamnak, mert nélküle az ember hiába szorgalmas, kitartó.
A tehetségét meg sem említette.
-A tehetség kell, nélküle egy bizonyos szint fölé már nem lehet eljutni, de ez egy kicsi százalék. Természetesen benne van a rengeteg lemondás és gyakorlás is, és az, hogy a pályában a zeneiskolával együtt benne van 13 évem. Mindemellett a szerencsén nagyon sok minden múlik, én nagyon szerencsés embernek tartom magam.
Mennyit szokott gyakorolni?
-Ez változó, motiváció nélkül nagyon nehezen tudok. Lelkileg kicsit megtörtem a pandémia alatt. A világot gazdaságilag valahogy helyre lehet pofozni. Pénzt lehet pumpálni több helyre, de a lelkeket helyre tenni nem lesz könnyű. Amikor kijöttem a Zeneakadémiáról, akkor már láttam, hogy kezdődik valami és ki is derült, hogy mennyire törékeny ez a pálya. Ezért kerestem olyan munkát, amiben a kompetenciáimat tudom hasznosítani és társadalmilag is közel áll hozzám. Egy Európai uniós projektben dolgozom, ami egy komplex telepprogram. A korábban létrehozott egyesületünkkel pedig társadalmi ügyekben, felzárkóztatásban próbálunk tevékenykedni.
Lát-e megoldást a roma közösségek helyzetének javítására?
-Hosszú még az út. Minden társadalmi réteg úgy tud formálódni, ha van értelmiségi rétege, akik folyamatos párbeszédben vannak egymással. Nagyon jó, ha valaki egyénileg is sok mindent elér, de közösségben együtt dolgozva talán még könnyebb célokat elérni. Azt próbálom erősíteni, hogy ez a párbeszéd és ez az értelmiségi réteg megerősödjön és meghatározó lehessen.
Azért is tartom fontosnak, hogy megszólaljak, mert ha valaki rám néz, láthatja, hogy valami egzotikum felfedezhető bennem. Ha én művészként megszólalok, annak más súlya van. A háttérben nem csak a nyomor van és a nehézségek, hanem rengeteg jóság és szépség. A legtöbb ember csak a szenvedést látja, pedig elismert szakemberek, művészek vannak közöttünk: sok képzőművészt ismerek, akik roma származásúak. Léteznek olyan festmények, rajzok és szobrok, amiknek helyük van a magyar kortárs képzőművészetben. Ajkára, a tavaly megrendezett roma kulturális és művészeti fesztiválra meghívtam képzőművészeket: köztük volt festőművész, szobrász, autentikus zenész, de világhírű gitárművész is.
Ha kiáll a színpadra, mit szeretne elérni?
-Azt, hogy amit én kapok fentről, azt át tudjam adni. Azért mondják, hogy szerény vagyok, mert én tényleg komolyan gondolom, hogy amit próbálok átadni az embereknek, azt én is csak ajándékba kapom. Közvetítői szerepben vagyok itt. Dolgoztam érte, hogy elő tudjam adni, de ami a színpadon történik, az egyszeri csoda.
Farkas András tenor Ajkán született 1991-ben. Kivételes koloratúr készsége miatt rendszeresen énekel az operán kívül oratóriumokban is, főként Bach kantátákat és oratóriumokat. 2012-2013 között Keönch Boldizsár tenorista növendéke. 2017-ben végzett klasszikus énekművészként (BA), 2019-ben pedig oratórium és dalének szakon (MA) a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, Kertesi Ingrid tanítványaként. Zeneakadémiai tanulmányai alatt rendszeresen énekelt az Egyetem és az Operaház közös produkcióiban. Fellépett 2016-ban Benjamin Britten Szentivánéji álom című operájában, melyet Szabó Máté rendezett, 2018-ban a Kiscelli múzeumban a German Late Night keretében bemutatott Paul Hindemith: Hosszú karácsonyi ebéd című operájában. 2019-ben többször énekelt Mozart: Figaro házassága opera-keresztmetszetében, melyet Magyar Orsolya rendezett. 2020 novemberében a Cafe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében szervezett Julian Philips: The Yellow Sofa című kamaraoperájának magyarországi bemutatóján szerepelt, melyet a Zeneakadémián rendezett Almási-Tóth András. A Magyar Állami Operaházban Gyöngyösi Levente: A Mester és Margarita opera-musicaljében debütált az Eiffel Műhelyházban.
Az opera mellett rendszeresen énekel tenor szólót oratóriumokban és misékben a Mátyás-templomban, valamint a Deák Téri Evangélikus Templomban is. Énekelt Szlovákiában, Ausztriában, Csehországban és Olaszországban.
Elismerések, díjak:
2021 – „Pro Comitatu”- díj – Veszprém Megyei Közgyűlés
2019- Roma Nemzetiségért kitüntetés – Ajka Város Önkormányzata
2018- Pro Cultura Minoritatum Hungarie miniszteri díj
2017, 2018, 2019 – Ajka Város Művészeti ösztöndíj
2015: Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj
2014: „Év Szakkollégistája”- díj 2013/2014-es tanévre (Jezsuita Roma Szakkollégium)
2013: Ari S Kupsus Salon Concert Society ösztöndíj
Leave a Reply