Egyszer talán megírja valaki a legújabb kori magyar ipar és a rendszerváltás okozta átalakulások történetét és abban szentel egy fejezetet a Gyár- és Gépszerelő Vállalatnak és az utódainak is. Abban részletesen benne lehet majd az összeomlás (szétesés) története és azoknak a fáradságot nem ismerő férfiaknak és nőknek a története is, akik mint egy süllyedő hajó deszkáiba kapaszkodó túlélők, tutajt ácsoltak maguknak a roncsokból, és révbe érve egy új hajót is. Olyant, ami már viszonylagos biztonsággal lavíroz a magyar gazdaság időnként hánykolódó tengerén és legénysége egyre biztosabb kézzel vezeti újabb, biztonságos partok felé. Elnézést ezért kissé kacifántos hasonlatért, de ez a kép járt a fejemben, miközben egy tárgyalóban ülve, Kiss György ügyvezető ismertetőjét hallgattam amit néha szakított csak meg kisebb megjegyzésekkel Kaibás Dezső, aki a (még élő) öt tulajdonos egyike az Unimontex Kft-nél.
A cég, mint említettem, a GyGV-ből nőtt ki, mikor főmérnökségei önállósodni kezdtek, a kilencvenes évek elején. Mai nevét ’96-ban kapta és néhány tucat alkalmazottal állt és áll a piac kihívásai elé. Jellemzően szerelőipari tevékenységet folytatnak, amihez gyártás is kapcsolódik. Ennek megfelelő az eszköz- és gépparkjuk. Mint személyesen is meggyőződtem róla, ebben a műfajban kevés terület van, amin ne tudnának helytállni. A csarnokokban és az udvaron kész- és félig kész kéményeket, tartályokat, hőcserélőket láttam, szén- és saválló acélból hegesztve, további műveletekre, vagy szerelésre, szállításra várva. Ami ugyancsak szívet melengető volt, az ifjú tanulók egy csoportja, akik a Bercsényi szakképző iskola szárnyai alatt készülnek az élet kihívásaira, de a szakmai fogásokat az Unimontex műhelyeiben tudják begyakorolni. Mint az ügyvezető elmondta, inkább a küldetéstudat vezérli őket az utánpótlás nevelésben, hiszen ha később munkatársaik közülük kerülnek is ki, semmi biztosíték nincs arra, hogy egy idő után ne másik cégnél, vagy külföldön keressenek boldogulást. Egyre kevesebb azonban a tanulnivágyó fiatalok száma is. Változnak az idők.
Már nincsenek kihelyezett osztályok és a szomszédos Timföldgyár sem meghatározó a megbízások között – bár a MAL Zrt. mintha kezdené a régi időket idézni. Tulajdonosi köre változóban van és átalakulóban a jövőre tervezett gyártási profilja is. Az élet kényszerítette ki, hogy ma már az Unimontexre a sokoldalúság jellemző. Számtalan igen költséges, de nélkülözhetetlen minősítés megszerzésével (és rendszeres megújításával) a legmagasabb igényeket is ki tudják elégíteni, legyen szó egy kilencven méter magas kémény legyártásáról és felállításáról, nagy mechanikai hatásnak kitett saválló hőcserélők gyártásáról, vagy akár egy 2500 tonnás (!) gépsor felállításáról. Ha kell, ötven méter magasan konvejort szerelnek össze. Nem ismernek akadályt, és aki igazi minőséget akar, meg is fizeti őket. Az Unimontex vezetői bérekkel, nyugdíjjárulékkal nem “trükköznek”, ami persze magasabb költségszinttel jár, mint a szerencselovagoké, de hosszútávon mégiscsak kifizetődik. Persze a megbízások elnyeréséhez és magas színvonalú teljesítéséhez tudás és nem utolsó sorban tapasztalat kell, amit csak az évek hordanak össze. Ez az, ami nehezen beszerezhető a piacon, illetve ha valaki már felvértezve érzi magát az itt tanultakkal, sokszor odébbáll, szerencsét próbál máshol. Pedig nem ártana kicsit többet tanulni és itthon keresni a karriert, nem 40-50 évesen hazajönni, kiégve és megcsömörlve az idegen földön leélt évek miatt.
Adódik a mostanában aktuális kérdés: mit szólnak a “rabszolgatörvényhez” az Unimontexnél? Kiss György megnyugtat. Itt nem releváns kérdés, hiszen munkarendjüket az élet kényszeríti ki és a kapott feladatok. Ha egy gyár leáll, hogy átadja nekik a terepet, nem kezdhetik szabadsággal a munkát. Általában tíz napot egyfolytában dolgoznak majd ennek megfelelő szabadidő következik. Utána jön a váltás. Háromhavonta számolnak el a plusz munkákkal. Más eset volt, amikor a vörösiszap katasztrófa elhárításában vettek részt, akkor senki sem kérdezte, meddig tart a munkaidő…
– Lehet, hogy nem a “legcsilivilibb” munkahely a miénk, de meggyőződésünk, hogy nem csak az anyagiak számítanak- állítja Kiss György. 1962 óta építik a Timföldgyárat – amit munkatársaik gyakran jobban ismertek, mint a gyár vezetői – ’92 óta jelen vannak a szombathelyi Falco-ban, aminek minden nagyberuházásában részt vettek. Volt, amikor létszámuk emiatt a 100 főt is elérte. Dolgoznak külföldön is, Ausztriától Lengyelországig, ők adják a szakmai vezetést, irányítják az alvállalkozókat. Mindezt teljes felelősséggel végzik, hiszen ha netán összedőlne egy rosszul tervezett tartály, el kellene vinniük a balhét. Nem terveznek berendezéseket, ők “csak” a mérnököket ellenőrzik. Kaibás Dezső szívesen gondol vissza az itt, munkában töltött évekre.
– Akkoriban én voltam a “fogtechnikus” – mutatja jellegzetes mozdulattal feladatát, amiből rögtön kitalálható, hogy kereskedelmi vezetőként az ő feladata volt fogához verni a garast és behajtani a kintlévőségeket, ami akkoriban sem volt egyszerű feladat. Hála a szigorú “cash flow” terveknek, az Unimontex Kft. önfinanszírozó, pedig a 300-500 milliós megbízásokra sem szokás előleget adni. Ahogy kiveszem a beszélgetésből, az Unimontexnél sokat várnak az átalakulóban lévő MAL Zrt-vel való együttműködéstől. Végülis: mindig is ők álltak hozzájuk a legközelebb.
Leave a Reply