Március idusát megünnepeljük, mióta az eszemet tudom. (Eszmélésem a 60-as évek elejére tehető.) Mint ahogyan azonban a Nemzetközi Nőnapnak (egy hete ünnepeltük), úgy március 15-ének is változik a tartalma, az üzenete. Március 15-e csak 1989 óta munkaszüneti nap. Eredetileg az idegen elnyomás elleni küzdelem évfordulója volt, ami többnyire a magyarság szabadságvágyának hangsúlyozását jelentette, semmiképpen sem az aktuális megszálló hatalom elítélését.
Az ünnepségeken elhangzó gondolatok mögött azonban mindig megbújt a valami ellen és nem valami mellett érzése. A regnáló hatalom ma is szívesen tesz hitet a márciusi ifjak törekvései mellett, néha még díszsorfalat is küld a vidéki ünnepléshez, de akkor sem feledtetheti el a többséggel, hogy a szabadság (franciául: liberté) a kötöttségektől, a tetteit és gondolatait gúzsba kötő uralkodók (diktátorok?) szándékaitól való eltávolodás vágyát is jelenti. (Lásd bővebben Petőfi: Akasszátok föl a királyokat! c. versét.)
Ajkán négy hősi halott sírját szokás ilyenkor megkoszorúzni: Parragh Lajos honvédhadnagy, Lázár Lázár nemzetőr, Trsztyenszky István nemzetőr kapitány és N. Antal István honvédtizedesét, akik békésen alusszák örök álmukat a régi temetőben. Amiért küzdöttek sok tízezer társukkal együtt, az már a múlt homályába vész. Ma már az a helyzet, hogy a Habsburg-birodalom utódállama ma a Monarchia innenső maradványának laboratóriuma.
173 év múlva ki tudja, milyen, mai hősökre emlékeznek majd utódaink? A „vakcinaháború” (eddig) 16 ezer áldozatára? A hadvezérre, aki meglehetősen kétes teljesítményével lehet, hogy a történelem sötét lapjain szerepel majd? Az „ismeretlen” ápolónőre, aki munka közben megfertőződve hagyta itt a családját? Nem tudjuk meg soha.
Itt és most fejet hajtunk a haza hősei előtt. Mindegyik előtt. Azok előtt is, akik reggel felkelnek és elindulnak munkába, a kórház felé.
Lékó Sándor
Leave a Reply