Az állatvédők javaslatára a világon elsőként Bolíviában fogadták el hét éve azt a törvényt, amely kimondja, hogy a cirkuszokban sem vadállatok, sem háziállatok nem szerepelhetnek. Az ajkai állatvédő, Antal Laura egyetért a tilalommal.
Az indoklás szerint az állatok szerepeltetése kimeríti a kegyetlenség fogalmát.
Az állatvédők beépültek a cirkuszi dolgozók, idomárok közé, filmre vették, hogy azok bántalmazzák az állatokat. Arról is meggyőződtek, hogy a kiöregedett, megbetegedett, munkára alkalmatlan állatokat megölik. Ennek akartak véget vetni az állatvédők.
Nemrég a bukaresti cirkuszból is kitiltották az idomított állatokkal végzett műsorszámokat, és ilyen előadást a külföldi partnerek sem mutathatnak be.
Romániában két hét alatt összegyűlt az a több mint hatvanezer aláírás, amely a vadállatok szerepeltetésének betiltását követelte. Meggyőződésük szerint a mutatványok betanítása akkor is állatkínzásnak minősül, ha nem bántalmazzák fizikailag az állatokat, hiszen azok természetétől idegen az, hogy néhány négyzetméteres ketrecben éljenek, olyan mozgásformákat, viselkedést tanuljanak meg, amely nem sajátjuk.
A világon 21 ország, köztük 14 európai betiltotta a vadállatok szerepeltetését a cirkuszban.
Antal Laura ajkai állatvédő szerint állatkínzás az, ha a más életmódhoz szokott négylábúakat tőlük idegen magatartásra, szereplésre kényszerítik, még akkor is, ha ez nem jár fizikai bántalmazással. Az állat ugyanis nem igényli a színpadot, a közönséget, hanem a saját életterében akarja élni az életét úgy, ahogy be nem fogott társai teszik.
– Kicsi gyermekkoromban voltam cirkuszban, örültem, mosolyogtam, tapsoltam. Ma már lehajtott fejjel szégyenkezem. Hogy miért? Mert itt is csak az állatok kizsákmányolása történik – írta Antal Laura. –Félve teszem meg a cirkuszig vezető utat, hogy kicsit kémkedjek, megnézzem, hogy hogyan telik az állatok napja, amikor úgymond nem produkcióznak és szórakoztatnak minket. Döbbenet volt, amit tapasztaltam. A tigrisek méretükhöz képest szűk ketrecben négyen-öten összezárva, szinte csak feküdtek, ásítoztak, megmozdulni sem volt kedvük, de minek is arra az alig 10 lépésre, amit megtehettek volna. A zsiráf egy utánfutóba zárva töltötte az idejét, ahol a fejét sem tudja felemelni, a nyakát sem tudta normálisan kinyújtani. A pónik és tevék sorban karóhoz kikötve, másfél- két méteres kötéllel. Majd következett a tíz uszkár élőhelye, szűk, mozgásra nem alkalmas hely. A kutyákon látszott, hogy nem élhették ki mozgásigényüket, a fellépéseken kívül nem igazán foglalkoztak velük. Szomorú volt mindezt nézni. Legszívesebben mindet elvettem volna, hogy kerüljenek olyan helyre, ahol őket, mint élőlényt tisztelik és szeretik, nem csupán pénzkereseti forrást látnak bennük. Meggyőződésem, hogy a vadállatnak a természetben van egyedül jó helye, a háziállatnak pedig szerető gazdinál, aki egész életében gondoskodik róla.
Csakhogy amíg ezekre a produkciókra van fizetőképes kereslet, addig mindig lesz, akinek megéri csinálni. Ha viszont senki nem váltana jegyet, vagy olyan kevesen, hogy tartósan veszteséges lenne az előadás, ezeket a műsorszámokat nem érné meg bemutatni, így mindenféle tiltó törvény nélkül befejeződne az állatok szerepeltetése.
(tisler)
Leave a Reply