A naptár szeszélye folytán ez a nap az idén péntekre esik, azaz hetilapunk megjelenése napjára. Mivel ez a jeles időpont – Nemzeti Ünnepünk – munkaszüneti nap, sajnos előfordulhat, hogy néhány ajkai polgártársunk csak a szokásosnál később kapja kézhez újságunkat. (Az „eset” sajnos megismétlődhet két hét múlva, a húsvét miatt is, azaz akkor meg a „nyuszi” késlelteti majd a terjesztőket.)
Pedig az újság, a sajtó, fontos része életünknek és most nem magunkat, újságkészítőket akarom fényezni, hanem csak rámutatni arra, hogy az újságírók milyen nélkülözhetetlen szerepet töltenek be a társadalomban. Talán nem véletlen, hogy a márciusi ifjak által megfogalmazott 12 pont így kezdődik: Kívánjuk a sajtó szabadságát, a censura eltörlését!
Ez az említett nélkülözhetetlenség azonban kétféleképpen érthető. Érthető úgy is, hogy az újság (rádió, tévé, internet) szállítja a napi életvitelünkhöz elengedhetetlenül szükséges híreket, információkat. Ebből tudjuk, hol tart ma a világ és merre tart. Felhasználhatják azonban sunyi, hatalomra törő, erkölcstelen emberek a hatalom megszerzésére, vagy megtartására, korcs nézeteik terjesztésére, mások letorkolására. Már az önmagában érdekes, hogy ha valaki ezeket a sorokat olvassa, saját szemszögéből nézve nem igen találhat kivetni valót bennük.
De ha nevet adunk a dolgoknak – megnevezzük a diktátort, a tolvajt és a pedofilt – máris két részre szakad a társadalom és kígyót-békát kiált egyik a másikra… Nem mi, ti vagytok azok! – kiáltja az a bizonyos olvasó.
Idővel mindenki megszokja és kiválasztja a saját sajtótermékeit, mert olyan, hogy A sajtó, nem létezik. Vannak a szájunk íze szerint író, véleményt alkotó újságok és vannak olyanok, amelyekre rá sem tudunk nézni. Ma már bárkiből lehet újságíró, megtalálja zsák a foltját. Éppen ezért egységes újságíró társadalom sincs, mi is ketté vagyunk tépve – jó, ha nem háromfelé.
Nekünk, újságíróknak is csak a lelkiismeretünk lehet a mérce, ha tollat ragadunk. Talán egyetlen közös vonásunk van (mármint az „igazi” újságíróknak):
Kívánjuk a sajtó szabadságát!
Lékó Sándor
Leave a Reply