Minden induló óvoda nyert az olimpián

Fotó: Futó

Minden Oviolimpián induló óvoda elkönyvelheti, hogy nyert. Nem csak egy jó hangulatú sportvetélkedőn vehettek részt azok, akik neveztek a VI. ajkai Oviolimpiára, de a Sportváros Nonprofit Kft. jóvoltából minden résztvevő azonos ajándékcsomagot és egy délelőttre szóló ugrálóvárat is nyert az intézménye részére. 

Ahogy arról portálunk is beszámolt a VI. Oviolipia első kvalifikációs versenyét március 21-én rendezték a nemrég felújított városi sportcsarnokban. Elsőnek a belvárosi óvodák csaptak össze, míg a csütörtöki fordulóban a peremkerületek Ajkarendek, Padragkút, és vidéki csapatok Noszlop, Úrkút, Magyarpolány és Nyirád óvodásai versenyeztek egymással. Az Olimpikon a hat legjobb csapat közül kerül ki  március 28-án.

A versenyzők és a lelkes szurkolók egyaránt élvezték a játékok izgalmait. A keddi válogatón első helyet a Patakparti óvoda Ficánka csoportja szerezte meg 29 ponttal, második helyezéssel a Vizikék Vízi manó csoportja érdemelte ki 26 ponttal, míg a harmadik helyet a Katicából a Micimackó csoportja szerezte meg 23 ponttal. A csütörtöki kvalifikáción első helyen végzett az ajkarendeki Sün csoport 38 ponttal, a második a nyirádi Sünik, akik szintén kiemelkedő eredménnyel 31 ponttal zártak és a harmadik helyen Úrkút 29 ponttal került be a döntőbe. A szervezők, ahogy a keddi napon, csütörtökön is minden induló gyermeket “befutó” éremmel és egy müzli szelettel jutalmaztak.

Az Oviolimpia a Sportváros ötlete alapján jött létre. Azzal a céllal rendezi meg a versenyt, hogy a gyermekek életre szóló élményekkel gazdagodjanak, és élvezhessék a versenyzés örömét. Az Oviolimpia nem csak a versenyzők, hanem az óvodapedagógusok és a szülők számára is fontos esemény, amely során a gyerekek nem csak az ügyességüket és a tudásukat mutathatják meg, hanem az egészséges versenyzés, a sportszeretet és a barátság fontosságát is megtapasztalhatják.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply