Nyúlcipővel a hegyre!

Archív fotó: Györkös

A Sportváros Nonprofit Kft. és a Tovafutók SE szervezésében augusztus 25-én 10 órától tartják a XX. jubileumi Somlócsúcs-futást. A sportprogrammal a hegyet és az egészséges életmódot szeretnék népszerűsíteni a rendezők. A versenyre a Hegykapu étteremnél lehet 8.45-től nevezni, hat korcsoportban.

– Kétféle eltérő nehézségű útvonalon, egyénileg mérhetik össze gyorsaságukat a résztvevők. Az első útvonal távja 2,9 kilométer, amit piros szalagozással jelölünk a Hegykapu Étteremtől a Kondor pince melletti műúton át a Margit Kápolnáig, majd tovább a Szent István kilátóig. Itt négy korcsoport mérheti össze gyorsaságát (lásd alább). A második útvonalon 5,8 kilométert kell teljesíteni a versenyzőknek, ahol a fehér szalagok segítenek az iránytartásban a Hegykapu Étteremtől, a dobai oldalon át, a kilátóhoz vezető műúton keresztül a Szent István kilátóig. Ebben a számban negyven év felett és alatt is díjazzuk a legjobbakat – tájékoztatta lapunkat Mohos Milán sportszervező, a verseny titkára, akitől azt is megtudtuk, hogy a Somló csúcsa 432 méter magasan található, míg a talajszint 160 méteren van, a versenyzőknek tehát 272 méteres szintkülönbséget kell leküzdeniük. Idén újdonság, hogy mindenki befutó érmet kap és a kilátót is ingyen látogathatják a verseny résztvevői.

További információk a Sportváros Nonprofit Kft. 88/508-051-es telefonszámán kérhetők a versenyről.

1.útvonal: 2,9 km (piros szalagozás)
Korcsoportok:

– 18 éves korig fiúk- leányok (2000 és utána születettek)
– 19-40 éves korig nők-férfiak (1978-1999)
– 40-55év közötti nők-férfiak (1963-1977)
– 55 év feletti nők és férfiak (1962 és előtte születettek)

2.útvonal: 5,8 km (fehér szalagozás)
Korcsoportok:

– 40 éves korig nők-férfiak (1978-ban és később születettek)
– 40 év feletti nők-férfiak (1977-ben és előtte születettek)

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply