Vidáman, sietve érkeztek Komáromi Sándor drámapedagógus foglalkozására a diákok péntek délután az Ajka Kampuszra. A színházterembe lépve üdvözölték egymást, majd a kört kiszélesítették, hogy jusson hely az újként érkezőnek. Beszélgettek, nevettek, a telefont csak némítani, kikapcsolni vették elő.
– Várom a péntek délutánt, hogy jöhessek ide. A témazárók, felelések után jó egyet játszani, kiengedni a gőzt, ellazulni – mondta egyikük.
– Azért is jó ez a péntek délutáni időpont, mert nem kell készülni másnapra, így teljesen át tudják magukat adni a játéknak – tette hozzá Komáromi Sándor. – Jelenleg 22 színjátszónk van, felső tagozatos és középiskolás korosztályokból. Alsó tagozatosokkal itt Ajkán nem foglalkozunk, az életkorukból adódóan nekik mások az igényeik. De, ha valaki szeretne ilyen kurzusra járni, Veszprémben működik ilyen csoport.
A foglalkozások nem csupán a színpadon zajlanak, hanem izgalmas dolgokat is át tudnak élni a színész palánták. Az egyik januári foglalkozáson például este felmentek a csingervölgyi parkerdőbe az olvasókabinhoz, majd a Bányászati Múzeumba. A múzeum parkolójáig kocsikkal vitték fel őket, majd onnan az olvasókabinig fejlámpával világítva, gyalog tették meg az utat. Közben elképzelték, hogy milyen volt élni abban a korban, amikor még nem létezett villany és autó, az emberek kilométereket gyalogoltak sötétben, számos veszélynek kitéve. Ezután a Bányászati Múzeum szabadtéri gyűjteményét tekintették meg. Horváth Károly szakmai vezető beszélt a bányászok életéről, akik valamikor szintén az erdőn át közelítették meg a munkahelyüket.
A diákokat leginkább az ragadta meg, hogy a bányalovak, miután napvilágra kerültek, megvakultak. Átélték, hogy milyen lehetett az életük úgy, hogy semmit nem látták az őket körülvevő világból. Ez a színjátszás egyik fontos része, beleélni magunkat különböző helyzetekbe.
A szeptemberi kezdéskor mindig össze kell, hogy csiszolódjanak, mivel a város csaknem valamennyi iskolájából verbuválódnak, így sokan nem ismerik egymást.
Ezen a pénteki napon a foglalkozás rögtönzéses gyakorlattal kezdődött. Egy diák felugrott a színpadra és belekezdett egy történetbe. Valaki megszólalt, hogy stop, felugrott, majd kezdte a saját történetét. Így ment egy ideig, majd következett a visszajátszás. Azt követően különféle képeket alkottak spontán módon. Voltak fák, egypúpú tevék, erőemelők. Komáromi Sándor hozzátette, hogy a magabiztosság itt is alapvető. Ha egyértelmű, hogy milyen pózban állnak, akkor tudnak a többiek alkalmazkodni, annak megfelelően beállni. Majd az egymásra hangolódást gyakorolták, azt követően egy történetet találtak ki és játszottak el három csoportban. A Pannon Színitanoda, vagy ahogy sokan ismerik, Paszta, az egyetemhez tartozik, a dráma tagozatos hallgatók ott töltik a gyakorlatukat. Komáromi Sándor 1997 óta foglalkozik oktatással, azóta felnőtt egy generáció. Csaknem minden csoportban volt már, aki hivatásának is a színházat, a színjátszást választotta.
(ta)
Fotó: Gyarmati
Leave a Reply