Jack Kerouac regényhőse mondogatta ezt az Úton-ban, amikor kedve úgy hozta. Gyakran eszembe jut ez a szófordulat mostanában. Például legutóbb, amikor egy postaládára ragasztott papíron azt olvastam: “Rossz”. Hát hogy’ az ördögbe romolhat el egy postaláda, amin egyetlen mozgó alkatrész van, egy ajtó zárral? Úgy rémlik, a régieken még az sem volt, a postás táskája volt kiképezve a speciális ürítési módszerre. Pár éve feltalálták ezt az új, lemezből való nyekenyókát, valakinek biztosan bombaüzlet volt, egyszer tán ülni is fog érte.
Állítólag új világrend felé haladunk, aminek lényege, hogy évekig lehet politikai okokból (úgy értem vádemelés nélkül) ellenfeleinket rács mögött tartani és máról holnapra évtizedes takarékossági formákat (lásd: lakástakarék) lehúzni a wc-n, kiváltva milliók döbbenetét és meghunyászkodását.
Érdekes beszélgetést hallottam a minap az egyik rádióadón. Arról szólt, hogy úgy 60-70 évvel ezelőtt bárkit meg lehetett hurcolni csak azért, mert okosabban gazdálkodott a többieknél, nem pazarolt és egyáltalán, volt valamije. Valaki csendesen megjegyezte, hogy nem az emberekben volt a hiba, hanem a rendszerben, amelyik engedte, sőt elvárta, hogy ostobán viselkedjenek az állampolgárok, halálra ítéljék egymást, vagy elküldjék kényszermunkára, amit persze normális ember nem tesz, de normális-e az, aki elkezd függeni a politikától és feladja önálló akaratát?
A hét elejétől az eddiginél is jobban fenyegetettnek érezhetik magukat a “közterületen életvitelszerűen tartózkodó hajléktalanok”, akik többsége nem választotta ezt az életformát, hanem a sors választotta őket, de most lakolhatnak, ha nem engedelmeskednek a hatóságoknak. Irány az áristom.
Pusztul a világ. Most is arrafelé haladunk, hogy szó nélkül elmegyünk teljesen eszement dolgok mellett, hagyjuk, hogy fényes nappal kilopják a szemünket azok, akik egyébként nyugalmunkra és biztonságunkra vigyáznak, ami persze nem lenne veszélyben, ha ezek nem akarnának mindenáron vigyázni rá.
Vagy: mit mondhat az az újságíró, aki szépen felteszi a kérdését a Hatóságnak, amelyik aztán nem válaszol neki, csak ha jogerősen megnyeri a pert ellene, amit a kötelező adatszolgáltatás elmulasztásáért indított, de a közpénzből működő hivatal tesz a közemberre és a közjóra. Semmi nem érdekli, mert majd megvédik a hatalmasok, ha nagyon szorul a hurok.
Kéz kezet mos, a kígyó a farkába harap, csak be kell állni a sorba és mi is védettek leszünk. Persze ostobák és kiszolgáltatottak is, de lehet választani: állva halsz meg, vagy térdelve tovább élsz. Sokan választják manapság ez utóbbit, mert családjuk van, munkahelyük és egzisztenciájuk, amit egyszer lehet kockára tenni, azután vége mindennek.
De egyszer talán jön majd egy mozgalom, ami hiteles lesz és népszerű, tömegeket vonz magához és megszünteti az igazságtalanságokat.
Mert ha nem jön, tényleg elpusztul a világunk.
Lékó Sándor
Leave a Reply