TV AJÁNLÓ – Cél és eszköz együtt: Modern Ajka a megújulás kapujában

Ezúttal páros interjú készült a Szemtől szembe video műhelyében. A házigazda, Lékó Sándor vendégei Albert Fruzsina szociológus, egyetemi tanár, a Modern Ajka verseny zsűrijének elnöke és Szőke Melinda osztályvezető, a zsűri koordinátora voltak.

A beszélgetésben szó esett az előző versenyekről is, amelyek talán túl sokat kivettek az ajkai lakosokból, de Szőke Melinda cáfolja ezt. A hozzá érkező információk éppen az ellenkezőjét bizonyítják. Az ősz beköszöntével újra elkezdtek szaporodni a közösségi programok. Most a közösségek építéséé a fő szerep és hogy a városrészek meg tudják határozni a „modernség” fogalmát a saját maguk számára is. Igazi lendületet adhat a dolgoknak – előre láthatóan két héten belül – ha felkerülnek majd a város honlapjára is a tervezett, illetve lezajlott programok. A jövő év elejétől pedig mindenki – a város teljes lakossága –  láthatja majd versenytársai internetes megjelenését is, akár ötleteket is kölcsönözve egymástól. Ezt tudja majd „monitorozni” a zsűri is”.

Albert Fruzsina mindenekelőtt azt emelte ki, hogy itt nincsenek kőbe vésett szabályok, menet közben is alakulnak majd a dolgok. Személy szerint úgy gondolja, hogy januártól ad majd neki több teendőt a zsűrielnöki poszt. Egyébként – a többi zsűritag felkészültségét látva – nem tart attól, hogy ne tudnának kompromisszumra jutni az egyes feladatok teljesítésének elbírálásakor. Mint szociológus, természetesen van némi rálátása a városrészek erőforrásaira, de sokat merített az előző két városi verseny (800 éves Ajka, Ajka60) tapasztalataiból.

Szőke Melinda szerint kirajzolódni látszik némi különbség a városrészek között, van, aki kezd elhúzni, míg más némi biztatásra szorul, de hol van még a verseny vége…! Furcsa mód az Ajka Kampuszon tartott – és szintén a versenyhez kapcsolódó – előadásokon, ahol városrészenként 15-15 fős részvétel az értékelhetőség határa, nem a városközponttól távolabbi településrészek szerepelnek a leggyengébben, mint ahogyan ez esetleg várható lenne.

Szintén megfigyelhető, hogy a kölcsönösség alapján a városrészek programfelelősei egyre inkább keresik a kapcsolatot egymással, mintegy tágítgatva a közösségépítés határait, hogy részt vehessenek egymás rendezvényein.

ASz

Fotó: Ajka TV

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply