TV AJÁNLÓ – Még egyszer a Munipolis-ról

Az Ajkai Szó október 20-án megjelent számában foglalkoztunk vele, de ezúttal tv interjú formájában is megismerkedhetnek a közélet iránt érdeklődő ajkaiak azzal a rendszerrel, ami immár tíz éves és – Csehországból kiindulva –  Munipolis néven hódítja Közép-Európát. Ma már négy országban van jelen: Németországban, Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon.

Ezúttal Czinger Erikkel, a rendszer hazai elterjesztéséért felelős Country Manager Hungary munkatársával sikerült Skype kapcsolaton keresztül érintkezésbe lépnünk. Az informatikai szakember ezúttal is elmondta, hogy mintegy 3000 önkormányzat és cég alkalmazza már kommunikációs céljaira az általuk kifejlesztett virtuális felületet és számuk egyre bővül. Egyre többen jönnek rá, mennyi előny rejlik abban, ha közvetlenül kommunikálhatnak a helyi önkormányzattal, vagy városi szolgáltatókkal. Bosszúságuk számos forrását például az út szélén hagyott gumiabroncs hegyek, vagy „elfelejtett” roncsautók látványát, esetleg egy úton keletkezett kátyút tudnak megszüntetni azzal, ha a zsebükben hordott mobil telefonnal, illetve az arra telepített applikációval jelezni tudják az illetékeseknek, hol kellene sürgősen beavatkozniuk.

De „visszafelé” is működhet a dolog, hiszen a rendszer az önkormányzat számára is csatornát nyit a (saját érdekükben) regisztrált polgárok felé, akár személyes, akár csoportos üzenettel elérve őket. Így a városlakók is naprakészen tájékozódhatnak teendőikről, vagy például a várható rendezvényekről, esetleg az őket érintő eseményekről.

Hosszan sorolhatnánk még a Munipolis előnyeit, ami lehetőséget ad akár egy-egy városrész vagy utca véleményének gyors, hatékony és olcsó kikérésére, akár egy tervezett beruházásról akár nagyobb, átfogó projektekről. Ebbe belefér az is, ha valahol a polgárok hiányosságot tapasztalnak, javaslattal élhetnek a probléma megoldására.

Részletek az Ajkai Szó és az Ajka TV internetes felületein láthatók és hallhatók.

L. S.

Fotó: internet

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply