A város önkormányzata rendkívüli képviselő-testületi ülést tartott csütörtökön, ahol három napirendi pontban született döntés. Az ülést pályázati határidők lejárata és az uszoda jegyárainak módosítása miatt tartották.
A testület minden kérdésben egyhangúlag támogatta a felvetett javaslatokat. Elsőként a Városi Strand és Uszoda, valamint Kemping szolgáltatási díjainak a lakosság irányába kedvezőbb módosítását fogadták el, amely április 18-ától él a gyakorlatban. (A táblázatot a cikk alatt olvashatják).
Ravasz Tibor a napirendi pont kapcsán rákérdezett, hogy a díjszabás változtatása mellett, milyen tapasztalatok érkeztek az új létesítményről a megnyitás óta, amely folyamatosan téma a lakosság körében egy hónapja.
Schwartz Béla polgármester elmondta, hogy az önkormányzatnak és a Kristályfürdő Kft.-nek fontos a vendégek és a sportolók véleménye, ezért online, egy részletes kérdőív kitöltésével fogalmazhatták meg észrevételeiket és javaslataikat az uszodával kapcsolatban. A dokumentumban a tisztaságról, a szolgáltatások színvonaláról, az árakról és a hiányosságokról is kifejthették véleményüket a látogatók.
A beérkezett válaszokból kiderült, hogy a lakosság igényli a néhány órás, kedvezőbb összegű úszójegy bevezetését és a belépők árának csökkentését. Továbbá javaslatok érkeztek az intézmény színvonalának tovább emelésére is. A városvezetés és a Kristályfürdő Kft. az ésszerű felvetéseket és igényeket elfogadta és megvalósítja, derült ki Johanidesz Sándor beszámolójából, aki rámutatott, hogy többek között további padokat, fogasokat, konnektorokat is kért a lakosság. Kiemelte, hogy a pótlások folyamatban vannak és némi türelmet kérnek még a vendégektől.
Következőnek a ROMACT programban való részvétel szándéknyilatkozatát fogadták el a képviselők, ami a roma lakosság életkörülményeit célzott jobbá tenni Európai Uniós támogatással.
Utolsónak a Kubinyi Ágoston Program benyújtását szavazták meg a testület tagjai. Ezzel a pályázattal elsősorban az óvodás és kisiskolás korosztálynak kívánnak egy korszerű múzeumi teret kialakítani, a Bakony állatait és növényeit, valamint a város természeti környezetét bemutató múzeumi egységek fejlesztésével, élményszerűbbé tételével.
STRAND ÉS FEDETT USZODA SZOLGÁLTATÁSI DÍJAI
(A szolgáltatási díjak Forintban értendők, és az Áfa-t tartalmazzák)
Megnevezés | Régi | Új | ||
Elő- és utószezon | Főszezon | Elő- és utószezon | Főszezon | |
BELÉPŐJEGYEK | ||||
Felnőtt belépőjegy | 1 000 | 1 700 | 1 000 | 1 700 |
Felnőtt kedvezményes belépőjegy (17-21 óráig) | – | 900 | – | 900 |
Felnőtt félnapos belépőjegy (9-15 óráig vagy 15-21 óráig) | – | 1 100 | – | 1 100 |
Gyermek, diák (4-19 éves korig) és nyugdíjas belépőjegy | 800 | 900 | 800 | 900 |
Gyermek, diák (4-19 éves korig) és nyugdíjas kedvezményes belépőjegy (17-21 óráig) | – | 500 | – | 500 |
Gyermek, diák (4-19 éves korig) és nyugdíjas belépőjegy (9-15 óráig vagy 15-21 óráig) | – | 600 | – | 600 |
Reggeli úszójegy (1.000 Ft ellenében, mely visszajár, ha a vendég 11 óra előtt hagyja el a strand területét) | – | 900+ 1 000 |
– | 900+ 1 000 |
Esti úszójegy (18 órától) | – | – | 700 | 700 |
Szaunavilág (belépőjegy vagy bérlet mellett váltható) | 1 300 | 1 300 | 1 300 | 1 300 |
Kombinált jegy (strand+uszoda+szauna) | 1 800 | 2 500 | 1 800 | 2 500 |
Szaunanap (péntek 17 órától, strand+uszoda+szauna) | – | – | 1 300 | 1 800 |
Családi belépőjegy (2 felnőtt és 1 gyermek) | – | 3 500 | – | 3 500 |
Családi belépőjegy (2 felnőtt és 2-4 gyermek) | – | 4 200 | – | 4 200 |
Félnapos családi belépőjegy (2 felnőtt és 1 gyermek) | – | 2 500 | – | 2 500 |
Félnapos családi belépőjegy (2 felnőtt és 2-4 gyermek) | – | 3 000 | – | 3 000 |
BÉRLETEK | ||||
15 alkalom, 60 napon belül | ||||
Felnőtt uszodabérlet | 10 500 | – | 10 500 | – |
Gyermek, diák (4-19 korig) és nyugdíjas uszodabérlet | 5 250 | – | 5 250 | – |
Felnőtt strand- és uszodabérlet | – | 21 000 | – | 21 000 |
Gyermek, diák (4-19 éves korig) és nyugdíjas strand- és uszodabérlet | – | 10 500 | – | 10 500 |
30 alkalom, 90 napon belül | ||||
Felnőtt uszodabérlet | 20 000 | – | 20 000 | – |
Gyermek, diák (4-19 korig) és nyugdíjas uszodabérlet | 10 000 | – | 10 000 | – |
Felnőtt strand- és uszodabérlet | – | 38 000 | – | 38 000 |
Gyermek, diák (4-19 éves korig) és nyugdíjas strand- és uszodabérlet | – | 19 000 | – | 19 000 |
Szauna bérlet (10 alkalom) | 12 000 | 12 000 | 12 000 | 12 000 |
Medence bérlet/óra | 15 000 | 15 000 | 15 000 | 15 000 |
Kismedence bérlet/óra | 5 000 | 5 000 | 5 000 | 5 000 |
Egyéb szolgáltatások | ||||
Öltözőszekrény bérlés | 300 | 300 | – | 300 |
Hajszárító | 100 | 100 | – | – |
Törölköző | 350 | 350 | – | – |
Szaunalepedő bérlés | 500 | 500 | – | – |
Úszósapka bérlés | 450 | 450 | 450 | 450 |
Úszósapka eladás | 650 | 650 | 650 | 650 |
Kísérőjegy | 300 | – | 300 | – |
Elő- és utószezonban az öltözőszekrény használata kötelező, de használatának díját a belépőjegyek és bérletek ára tartalmazza.
Szauna igénybevétele esetén kötelező az uszoda által térítésmentesen biztosított szaunalepedő és beléptetőóra használata.
Az öltözőszekrény, a beléptetőóra és a szaunalepedő letéti díja egységesen 1.000.- Ft, mely távozáskor visszajár.
Leave a Reply