Mézeskalács készítés szeretettel

Mézeskalácsot sütöttek a Molnár Gábor Műhely Alapítvány sérült fiataljai a napokban, amit nyugdíjasokkal és a közösségi szolgálatban résztvevő középiskolásokkal együtt díszítettek ki. A közös karácsonyi készülődést tavaly szervezték meg először.

Lovas Irén intézményvezetőtől megtudtuk, hogy minden munkafolyamatot, a vásárlást, a tészta gyúrását, a formák kiszaggatását és a sütést is a gondozottakkal együtt készítették a munkatársak. Így a készülődés a fejlesztési tervbe is illeszkedett, ugyanis megtervezték a folyamatot, beszerezték a hozzávalókat, meggyúrták a tésztát, várakoztak, amíg elkészül. A munkát nagyon élvezték és örömmel fogadták délután a segítőket, akik többsége már régi ismerősként érkezett hozzájuk. Az épek és sérültek, a fiatalok és szépkorúak vidáman és egymást segítve tevékenykedtek együtt két teremben. Átlátogattak egymáshoz, megnézték, ki hogyan csinálja, tanultak egymástól.

A karácsonyi figurák díszítését mindenki saját elképzelése szerint végezte, így a fantáziáját is mindenki megdolgoztathatta. A délután igazi karácsonyváró hangulatban zajlott. Németh Zsuzsanna, az Egészségügyi Nyugdíjas Klub vezetője elmondta, hogy második alkalommal vettek részt a munkában, egész évben tartják a kapcsolatot az intézménnyel, ha kell, segítenek is. A diákok az 50 órás közösségi szolgálat keretében a Veszprém Megyei Szakképzési Centrum Szent-Györgyi középiskolája és a Bánki iskola tanulói voltak. Az elkészített mézeskalácsot az ünnep előtt eljuttatják a városban élő időskorúaknak.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply