101 kis művész (képekkel, videónkkal)

Huszonegyedik alkalommal adott otthont a Borsos Miklós Általános Iskola városi rajzversenynek március 30-án délután, amelyre 101 gyermek nevezett.

A szervező, Szilágyiné Farkas Ilona rajztanár, a város összes iskolájából várta a diákokat a megmérettetésre. Érkeztek tanulók a Fekete István-Vörösmarty Mihály Általános iskolából, a Szent István Római Katolikus Általános Iskolából, a Laschober Mária Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolából és természetesen a házigazda Borsos Miklós iskolából is. A feladatok évfolyamonként eltérőek voltak, ám ez senkit nem ért váratlanul, mert előre megkapták a témákat, így mindegyik iskola fel tudta készíteni tanulóit a versenyre. Kiss Veronika, a Borsos Miklós iskola tanulója elmondta nekünk, hogy ők rajzórán már sokat gyakorolták a népviseleti babák rajzolását, de az orosz matrjoska baba megrajzolása még mindig talán a legnehezebb feladat. A hetedik osztályosok között első helyet megszerző László Liliána, a Szent István Király Római Katolikus Iskola tanulója fényképek segítségével készült a versenyre, és azt is megosztotta velünk, hogy fénykép alapján egyszerűbb dolga van, mint modellről. A legfiatalabbak, a harmadik-negyedik évfolyamosok Móricz Zsigmond jól ismert Iciri-piciri című versének, valamint a Hófehérke meséjének képregény rajzolását kapták feladatként. A rajzokat tetszőleges rajztechnikával, színes ceruzával, ecsettel, grafittal vagy zsírkrétával készíthették el. Az ötödikesek csendélet festésre vállalkoztak, míg a hatodikosok divatterveket jelenítettek meg lapjukon. Volt, aki úgy belejött a tervezésbe, hogy ezen a délután három ruhaterv is született a kezei alatt. Akadt olyan is, aki a ruhák mellett a kiegészítőket, az ékszereket, a cipőt, és a táskát is hozzárajzolta a ruhához. A rajzversenyen talán a legidősebbeknek volt a legnehezebb dolguk. A hetedikesek népviseleti babák, míg a nyolcadikosok kövületek, kőzetek lerajzolásával próbálkoztak. Itt már fontos volt a részletek kidolgozása, az árnyékolás és a színek réteges használata. Szerencsére ügyesen helytálltak, amivel igencsak megnehezítették Horváth Réka feladatát, aki a zsűrielnökként értékelte az elkészült remekműveket. Réka az egyéni látásmód, a vonalvezetés, a rajz faktúra, és az egyéni stílus alapján válogatta a rajzokat. Több ifjú tehetség is fent maradt ezen a rostán, ezért három különdíj is született. Ezeket az ötödik évfolyamból Csont Rebeka, a hatodik évfolyamból Somogyi Mirtill, a hetedik évfolyamból Zsidó Alexandra vehette át. Délután négy óra felé a másfél órás rajzolásban kissé már elfáradt diákokat az iskola ebédlőjébe várták egy kis frissítőre és eredményhirdetésre. Ódor Erzsébet, a Borsos Miklós Általános Iskola igazgatója osztotta ki a jól megérdemelt okleveleket és ajándékcsomagokat.

A huszonegyedik városi rajzversenyen munkájával első helyezést ért el Füredi Richárd, Tili Otília, Szentmiklóssy Szonja, Pál Zsófi, László Liliána és Mutter Éva.

Második helyezést ért el Palkovics Adél, Herman Áron, Vajai Kamilla, Hoffmann Andrea, Mód Kinga, és Károlyi Zsolt.

Harmadik helyezést ért el Keresztény Nóra, Fodor Kornél, Matykánics Lili, Noszlopi Zoltán, Márton Eszter, és Hosszú Alexandra.

A gyermekek munkái egy kiállítás keretében lesznek megtekinthetőek a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központban.

 


Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply