50 éves a Padragi Bányász Férfikórus

Két koncerttel ünnepelte 50. születésnapját a Padragi Bányász Férfikórus október 13-án és 14-én. Péntek délután az otthonuknak számító Padragi Művelődési Házban léptek fel ajka város öt énekkarával közösen. A koncerten megemlékeztek arról, hogy 50 évvel ezelőtt 13 fővel alakult meg az a kórus, amely a mai napig is aktív. Számtalan hangversennyel a háta mögött igen magas színvonalon szolgálja a közönséget.

Számukra a kóruséneklés nem csupán hobby, hanem szenvedély, sőt életforma. Ebből az életérzésből kaphattak ízelítőt mindazok, akik ellátogattak szombaton a Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár színháztermébe, a kórus nagy sikerű ünnepi hangversenyére.

Kanyárné Grünvald Petra karnagy irányításával és Kovácsné Pogány Kinga zongorakísérőjük segítségével már több mint egy éve készült a férfikar erre a koncertre, hogy méltóképpen tudják megünnepelni ezt a kerek jubileumot.

Az ünnepség díszvendége volt Somogyváry Ákos az Erkel Ferenc Társaság és a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének elnöke; Pad Zoltán, Liszt és Lajtha díjas karnagy, a Magyar Rádió Kórusának vezető karnagya; Kocsár Balázs, Liszt Ferenc díjjal kitüntetett karmester, érdemes és kiváló művész, valamint Kocsárné Herboly Ildikó karnagy-zenetanár, Kocsár Miklós zeneszerző özvegye.

A szombati hangversenyen elsőként a bányász himnuszt énekelte közösen kórus és közönség, majd Schwartz Béla, városunk polgármestere köszöntötte a megjelentek és gratulált a kórusnak. 50 év, sokan úgy tartják, hogy a legszebb kor, több szempontból is. Az ember élete ilyenkor – szerencsés esetben – élményekben gazdag, erőt, célt és megtartó példát mutat. A most születésnapját ünneplő közönség ilyen. Markánsan jelen vannak a város életében, az ő mintájuk, példájuk kijelöli azt az utat, amit a következő dalos generációknak majd követni kell, hangsúlyozta beszédében, majd átadta Ajka Város Önkormányzatának emlékplakettjét a karnagynak. Ezt követően Vági Károly a férfikar elnöke beszédében többek között kiemelte a kórus különleges lelkületét, valamint megköszönte a korábbi karnagyok dr. Magyar János, Szabó Veronika, Dr. Lukáts Andrásné, Szincsák- Lukáts Fruzsina és Grőberné Adorján Renáta munkáját.

A koncert folytatásaként bányászdalok, bordalok, Kodály Zoltán és Erkel Ferenc egy-egy műve csendült fel, majd a hangversenyre meghívott vendégekkel, a szolnoki MÁV Férfikórussal közösen énekeltek két művet a születésnaposok. A hangverseny ezt követően a szolnoki férfikar önálló műsorával folytatódott, akik Felice Giardini, Erkel Ferenc, Kodály Zoltán és Kálmán Imre egy-egy darabját adták elő Juhászné Zsákai Katalin vezényletével, Fehér Dóra zongorakíséretével. A hangverseny második részének kezdetén Somogyváry Ákos gratulált a kórusnak, és adta át a KÓTA díszoklevelét. A MÁV férfikar is átadta ajándékát a jubiláló kórusnak, ezt követően pedig a Padragi Bányász Férfikórus köszönte meg a már 8 éve állandó zongora kísérőjének, Kovácsné Pogány Kingának kivételes munkáját.

Az est további részében a hazai kórus műsor összeállításában W. A. Mozart népszerű meseoperájából, a Varázsfuvolából csendült fel a Papok kara, majd a koncert két vendégművészének: Farkas András operaénekesnek és Cserményi Zsombornak, a Nemzeti Énekkar énekművészének produkciói következtek. Elsőként Tamino áriáját, majd Sarastro áriáját hallhatta a közönség a két egykori kórustag és a Padragi Bányász Férfikórus közös előadásában. A hangverseny zárásaként a két férfikar közösen adta elő Erkel Ferenc: Hunyadi László című operájából a Meghalt a cselszövő című részletet, majd a méltán világhírű Hegedűs a háztetőn című musicalből következett két népszerű dal, amit egy egykori zeneiskolás növendékekből, zeneiskolai tanárokból, barátokból, kórustagokból álló zenekar kísért. Hekele Fanni harsonán, Kiss Virág hegedűn, Kovácsné Pogány Kinga zongorán, Kiss Attila nagybőgőn, Legoza Gábor ütőhangszereken, Németh Róbert klarinéton játszott. A szólókat a két vendégművész énekelte, méltóképpen megkoronázva a nagy sikerű és igen színvonalas koncertet, majd ráadásként a Tisztelet a bányász szaknak című dallal búcsúztak el a fellépők a lelkes közönségtől.

NéNo

Fotó: Gyarmati

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply