A szerzetes Krisztus szava, tette a mai korban

II. Szent János Pál Pápa 1997-ben nyilvánította február másodikát, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét a Megszentelt Élet Világnapjává. Ehhez kapcsolódóan tartott előadás Dr. Balog Márta a Nyolc Boldogság Közösség szerzetesnővére, a Veszprémi Érseki Főiskola docense a Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola hetedik és nyolcadik osztályos diákjai számára az intézmény kápolnájában február 8-án.

A világnappal kapcsolatban Márta nővér számára a legfontosabb gondolat, hogy az egyház időt szán arra, hogy megünnepelje a megszentelt életet. Ezen a napon az egyház kifejezi megbecsülését azok iránt, akik Krisztus szorosabb követését választották. (Hiszen a megszentelt élet nem az egyház hierarchiájához, hanem az élet szentségéhez tartozik. Mindig nagy öröm és büszkeség, hogy imájával, a létével, az Egyház szentségét építheti, gazdagíthatja, fogalmazott az előadó.

Életéről, munkájáról a fiataloknak elmondta, bár tizenhat évesen érezte először Isten hívását, de nagyon megijedt és mindent elkövetett azért, hogy ne legyen szerzetes. Az életét úgy képzelte el, mint a lányok általában, feleségként, anyaként fogja majd megtalálni a boldogságot. Huszonévesen egy hétvégi lelkigyakorlatra érkezett a Nyolc Boldogság Közösségbe, Homokkomáromba. Ott és akkor megérezte, ez lesz majd az az út, amelyen a boldogságot és a teljességet megélheti. Egy év múlva belépett a közösségbe, majd 2005-ben a szerzetesi rendek évszázados hagyományait követve tett Örökfogadalmat.

A három evangéliumi tanács, amelyekre a megszentelt életűek fogadalmat tesznek, a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség, melyek a teljes Krisztushoz tartozást fejezik ki.

Márta nővérnek gyógytornász és gyógypedagógus diplomája van és teológiát is végzett. Elöljárói kérésére Rómában egyházjogból doktorált.

Szerzetesként számos feladat várt rá szerte a világban. Belgiumban, Franciaországban, Olaszországban élt az elmúlt évek alatt. Nyolc éve ő a közösségük Afrikai provincia elöljárója, így az év felét Afrikában tölti.

Az előadás részeként Márta nővér bemutatta a Nyolc Boldogság Közösséget, ami egy nagy nemzetközi közösség. Öt földrészen, mintegy ötvenegy alapításban vannak jelen. Alapító karizmájuk nem kötődik egy konkrét tevékenységhez, hanem mindig arra válaszolnak, ami a legnagyobb szegénysége annak az országnak, annak az egyházmegyének, ahova hívják őket. Van, ahol kórházat működtetnek, árvaházat értelmi fogyatékosoknak, katolikus rádiót, vagy épp lelkigyakorlatos házat.

Az előadásból kiderült, hogy Afrikában sok esetben életveszély, számos megpróbáltatás az, amit át kell élniük Isten szolgáinak. A rengeteg nehézség ellenére a nővér számára a legfontosabb feladat: mindig nyitottnak lenni arra, amire az ima által kéri őt az Isten.

A diákok az iskola kápolnájában érdeklődve hallgatták Márta nővért és több komoly témát érintő kérdést is feltettek az előadónak, aki remek humorral és őszinte nyíltsággal válaszolt.

NéNo

Fotó: a Szerző

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply