A baloldal a béke pártján áll

A Béke pártján címmel tartott fórumot Mesterházy Attila, a NATO-Parlament alelnöke március 18-án a Nagy László Városi Könyvtár és Művelődési Központban a Közösen Ajkáért Egyesület meghívására. Az est házigazdája Rig Lajos, az Egységben Magyarországért országgyűlési képviselő-jelöltje volt.

– Magyarországnak mindenképpen ki kell maradnia a háborúból. Abban nincsenek győztesek és vesztesek, csak áldozatok. Ezt diplomatikusan is meg lehetett volna oldani és bízok abban, hogy a későbbiekben el lehet rendezni – fogalmazta meg bevezetőjében Rig Lajos országgyűlési képviselő-jelölt.

Mesterházy Attila elmondta, senki nem gondolta volna, hogy ilyen háborús helyzetben készülünk a választásra. Civilek százai, katonák ezrei halnak meg mindkét oldalon, a menekültek száma már eléri a 2 milliót (Európában 10 millió menekült fogadására készülnek – a szerk.), amelyből 250 ezer körüli már Magyarországra érkezett.

A háborúval Putyin célja az, hogy Ukrajna se a NATO, se az Európai Unió felé ne közeledjen, hanem töltsön be egy semleges státuszt.

A NATO-t senki nem tudta eddig úgy egységesíteni, mint Putyin a maga politikájával, ugyanis a háborúval kapcsolatban az összes eddigi döntést 100 százalékos támogatottsággal hozták meg a tagállamok. Putyin arra számított, hogy dezertőr államok is lesznek a NATO-ban, talán éppen Magyarország, de számításai csak részben jöttek be. A magyar kormány kijelentette, hogy az ország területén nem mehet át fegyverszállítmány, csakhogy a fegyvereket Lengyelországon keresztül szállítják, a magyar területtől ugyanis több száz kilométerre folynak a harcok.

Orbán Viktor 2008-ban még azt állította, hogy Oroszország felemelkedésével és a katonai agresszió útjára való lépésével egy másik korszak vette kezdetét. Magyarországnak biztonsága érdekében szüksége van egy nagyon erős európai és transzatlanti együttműködésre. Azóta sajnos megváltozott az idő közben ellenzéki vezetőből miniszterelnökké avanzsált politikus véleménye.

Most – Orbán szerint – a baloldal lett a háborúpárti, de a baloldal mindig pacifista és humanista volt. Senki nem akar katonákat küldeni a frontra azért, hogy meghaljanak. Miniszterelnök-jelöltünk, Márki-Zay Péter nem a katonák harctérre küldéséről, hanem katonai segítségnyújtásról beszélt, ami kimerülhet tábori kórház adományozásában, esetleg az ukrán katonák rehabilitációra, vagy egészségügyi ellátásra való fogadásában. Ennek semmi köze a harcokhoz. A menekülőkre milliárdokat költöttünk, ezt is döntően civil szervezetek segítségével sikerült csak célba juttatni. A baloldal a béke pártján áll – jelentette ki Mesterházy Attila.

A jobboldal azt hangoztatja, hogy az orosz gáz a rezsicsökkentés miatt fontos, Paks II-t nem lehet felmondani, mert utána felmenne az energia ára. Hogyan hatna az energia árára az, ami még nem is termel? Az sem állja meg a helyét, hogy olcsóbban kapjuk a gázt a piaci áraknál.

A hallgatóság kérdéseire válaszolva Mesterházy Attila elmondta, hogy ha nyer az ellenzék, az ország csatlakozik az Európai Ügyészséghez, amely a korrupciós ügyekben résztvevőket elszámoltatja. Az ellenzék nem tart attól, hogy ha nem a mostani kormánypárt nyer, polgárháború törne ki az országban. A következő kormánynak, bármilyen összetételű legyen, nem lesz könnyű a helyzete, mert a választás előtti osztogatás kiürítette az államkasszát. Egy kormányváltást követően az uniós források némileg enyhíthetnek a gondon.

Mesterházy Attila kijelentette, hogy régóta ismeri Rig Lajost, aki mindig az itt élők érdekében szólal fel, például az egészségügyet érintő kérdésekben, ami az egész ország érdekét szolgálja. Hozzászólásait az életből veszi, tiszta logika alapján fogalmazza meg. Fontos volna, hogy szavazatukkal április 3-án minél többen támogassák. Mesterházy állítja, tudomása van arról, hogy mi történik a körzetben. Rig Lajos  itt él, bármikor lehet vele találkozni, vagy be lehet hozzá kopogni, ha valami problémánk van, amelyre szeretnénk kérni a megoldást.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply