A beréndi temetőben kezdődtek az 1848-49-es megemlékezések

Március 15-e a magyarok legőszintébb ünnepe, amikor egy emberként jelentkeztek katonának nemzetünk lelkes fiai az alapvető szabadságjogokat kivívni és a hazát védeni.

A tósoki Fekete Dani, Farkas Gábor, Freili József „három gyönyörű külsejű legénynek ritka lelkesedése”, még a sorozóbiztosokat is magával ragadta. Egyik sem volt köteles bevonulni, de ők mindenáron szerették volna saját hazájukat megvédeni, midőn az veszedelemben forgott (olvasható az egykori Kossuth Hírlapja napilapban). További sorsukról nem tudunk, de egy emberről, Hannig Andrásról, aki a beréndi temetőben nyugszik, róla tudjuk, hogy a szabadságharc őrmestereként harcolt, majd 1856-ban megpályázta a tanítói állást a beréndi iskolában és 47 éven keresztül szolgálta faluját.

A tósokberéndi katolikus temető

Március 11-én délelőtt a tósokberéndi temetőben tartottak megemlékezést az iskola diákjai, pedagógusai és a Tósokberéndért Egyesület tagjai Hannig András őrmester sírjánál.

Rieder András, Reitter István és Szincsák-Lukáts Fruzsina Hannig Anrdás sírjánál

Rieder András képviselő köszöntötte az egybegyűlteket, több osztályt, a felnőtteket, majd Szincsák-Lukáts Fruzsina szépen csengő hangja törte meg a temető csendjét. A Nemzeti dal a nyolcadikos fiúk előadásában, mintha csatába hívta volna a résztvevőket, olyan őszintén hangzott. Reitter István pedagógus magasztos gondolataiban felidézte az 1848-49-eseseményeket és megemlékezett a hősökről.

– Voltak köztük írók, költök, mint Jókai vagy Petőfi, akik szerepelnek a tankönyvekben, olyanok, akikről alig tudunk valamit, de a névtelen hősökről is meg kell emlékeznünk, hisz mindannyian példát mutattak nekünk hazaszeretetből. Fontos, hogy emlékezzünk rájuk, így tudjuk megőrizni tradícióinkat, így tudjuk kifejezni tiszteletünket irántuk. Az iskolában is próbáljuk a diákjainkat, hazánk szeretetére és hagyományaink tiszteletére nevelni, ezért vagyunk most itt együtt: a gyerekek, akik saját maguk által készített kis zászlókkal, virágokkal érkeztek – szólt a diákönkormányzat munkáját segítő pedagógus.

Az ünnepség befejezéseként a felnőttek és a gyerekek elhelyezték a megemlékezés virágait és az ünnephez kapcsolható jelképeket a síron, majd imával fejeződött be múltidézés.

Az eseményre időzítette Horváthné Tilhof Gyöngyi igazgatóhelyettes azt az összeállítást, amellyel Hannig András és az 1848-49-es események előtt tisztelgett. Méltó emléket állított Tósokberénd szabadságharcosának. Alább megtekinthető:

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply