A gyökereket nem tudták elvenni a sváboktól

Fotó: Futó

Sárga napraforgó virág jelezte Ajkarendek határában, hogy ismét eltelt egy év, és Német Nemzetiségi Hétvégét rendezett a falu július 1-3. között, színes és tartalmas programokkal.

A 27. alkalommal szervezett Német Nemzetiségi Hétvége megnyitóját a Regenbogen Művelődési házban tartották pénteken este, ahova a szervezők, vagyis az Ajkarendekért Egyesület, Ajka Város Német Nemzetiségi Önkormányzata, Pék Attila önkormányzati képviselő, a Német Nemzetiségi Dalkör és a Regenbogen Művelődési ház mindenkit nagy szeretettel várt. Az este elismerés átadásával kezdődött, a Német Nemzetiségért kitüntetést Pákai Péter önkormányzati képviselő Temesi Mihálynak nyújtotta át.

A nemzetiségért kitüntetést azzal a céllal alapította Ajka Város Önkormányzata, hogy méltó elismerésben részesítse azokat a személyeket és közösségeket, melyek a német nemzetiség hagyományainak ápolásában, kultúrájának megőrzésében kiemelkedő érdemeket szereztek. Temesi Mihály Ajkarendek német nyelvjárásának tudományos igényű feldolgozásáért, írott és hangzó anyagban történő bemutatásáért és megörökítéséért vehette át ezt a díjat. A díjjal járó 100 ezer forintos jutalmat az Ajkarendekért Egyesületnek ajánlotta fel az író, hogy továbbra is ilyen színvonalas programokat szervezzenek, és ápolják tovább a hagyományokat.

Fotó: Futó

-A svábok mindig jó fiai voltak e hazának, még akkor is amikor ez a haza vagy ennek a hazának egy két kormánya mindenüktől megfosztva, a hazájukból elkergetve, kitelepítette őket. Az itt maradottak jelentős részétől elvette házát, jószágát, és jogait. De egyetlen dolgot nem tudnak elvenni a svábságtól: a gyökereket – osztotta meg ünnepi gondolatait Pákai Péter önkormányzati képviselő.

Az est folytatásában Kiss Krisztián művelődési ház vezető beszélgetett Bihari Zoltánnal a Mi svábok című könyvéről, amiben az író több szerző társával együtt olyan hazai településeket mutat be, amiben a magyarországi németek ma is virágzó kultúrájába, történelmébe és hagyományaiba nyerhetünk betekintést. Több mint 200 település szerepel a kötetben, amibe Ajkarendek sajnálatos módon nem került be.

Fotó: Futó

A nyitónap zárásaként ”Kincsek Hullámhosszán“ címmel Gazsó Róbert különleges rádió gyűjteményét csodálhatták meg a résztvevők, akiknek a gyűjtő szívesen mesélt egy-egy darabról és annak történetéről.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply