A kocsonya titka a közösségben rejlik

Kellemest a hasznossal kötötte össze a Tósokberéndért Egyesület március 1-jén, amikor a disznóvágás utáni kocsonya főzését, majd elfogyasztását, valamint a leendő közösségi tér megtervezését egy kalap alatt, az Ajka 60 program keretében bonyolította le.

Száznál több kocsonya készült, de mindnek lett gazdája

A közösségi tér funkciójára számos ötletet adott a félszáz résztvevő. A parkoló és a kerékpártároló mellett, gyerekek részére játszótér és felnőttek számára egy street workout pálya kialakítása merült fel első javaslatként. Mivel Tósokberénden nagy hagyománya van a kuglizásnak, ezért főként az idősebb férfiak kérték ennek a pályának a megépítését, de mellé leginkább hölgyek részére egy lengőteke pálya elhelyezésére is érkeztek javaslatok. Futópályát többen szeretnének, így nem kellene kimenni az erdőszélre, azoknak, akik ezt a mozgásformát űzik. Olyan területre is érkezett javaslat, ahol csoportos bográcsozásra és szalonnasütésre lenne lehetőség, de az úgynevezett tábori konyha kialakítására is volt igény.

Mivel a városrész nem rendelkezik fix színpaddal, ahol előadásokat, különféle rendezvényeket lehetne tartani, azért egybehangzó igény volt egy szabadtéri színpadra. A tósokberéndiek emlékhelyének a kialakítását is javasolták, ahol méltó ünnepségeket lehetne tartani. Bizony ezek az ötletek komoly tervezést igényelnek és sokba kerülnek. Lesz dolga bőven a Geri Gyula által vezetett csoportnak, kiválasztani a leginkább megvalósítható javaslatot a beadási határidőig, március 15-ig.

A harmonikaszó sem maradt el

Az ötletelések után már nagyon várta a közösség, hogy vajon a Csendes Róbert irányításával készült kocsonya milyenre sikerült? Bizony nem kellett szégyent vallani a 14 szorgos háziasszonynak. A gazdagon elkészített finomságnak sikere volt, sajnálhatják, akik kimaradtak ebből a kulináris élvezetből. Örvendetes, hogy jutott belőle a hajléktalan szálló lakóinak és néhány falubelinek is.

A finom vacsora után megbeszélték a következő rendezvényük szervezési feladatait, majd előkerült Csorba Tamás harmonikája és éjszakába nyúló nótázással zárult a tartalmas program.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply