Visszatekintve a magyar kultúra napjának az eseményeire látható, hogy kevés teret kap a sokrétű magyar néprajz némely ága, pedig a magyar kultúra fejlődése szempontjából őseink életmódja meghatározó. Hiánypótlásként ez alkalommal egy helyi néprajzkutatót mutatunk be.
Kinek hogy alakul a sorsa, az a gyökerektől indul, de szerencsés találkozások, élethelyzetek is meghatározóak lehetnek. Szabó Jenőné Borók Editnek mindenből jutott bőven, de leginkább az egyénisége, tudásszomja és a mindenkori közössége iránti tisztelet határozta meg eddigi tevékenységét.
A Káli-medencében található pár száz lelket számláló kis faluban, Mindszentkállán gyerekeskedett, ott végezte el az általános iskolát az ötvenes években. Szívesen emlékezik vissza a káli emberekre, akik példamutató közösséget alkottak és őszinte szeretettel nevelték a gyerekeiket. A fiatalság részvételével rendezett színdarabok és népi táncok előadása után jókora önbizalmat kaptak a felnőttektől, többek között az is meghatározta további útjukat. Ahogy fogalmaz „Nevelő hatása volt a falunak”. A mai napig minden évben megszervezik az osztálytalálkozót. Sajnos már csak nyolcan tudnak megjelenni az összejövetelen.
A gimnáziumot Sümegen végezte el, ahonnan kollégistaként havonta csak egyszer utazhatott haza, így bőven volt alkalma megismerni a történelmi várost. Jó tanulmányi előmenetele lévén a Győri Tanítóképző Intézetben folytatta tanulmányait. Már a felvételin találkozott dr. Barsi Ernővel, aki nagy hatással volt rá. A néprajzkutató, zenepedagógus és főiskolai tanár a tanítványait, közöttük Borók Editet is a néprajz irányába vezette. A leendő pedagógusokat arra kérte, hogy környezetükben minden szokást gyűjtsenek össze, hiszen ehhez a munkássághoz a tanítói hivatás áll a legközelebb. (Később több tanítványa kereste, kutatta a kincseket, amelyeket a sufnikban, de a nép tisztán csengő ajkán is megtalált.)
A néprajz (etnográfia), a hagyományos életmódot folytató népcsoportok mindennapi tárgyait, művészetét, valamint hagyománykincsüket felölelő jelenségek elnevezése. Gyűjtésükkel a néprajztudomány foglalkozik. (Wikipédia nyomán röviden.)
Friss diplomájával a tarsolyában első dolgozatát már 1966-ban benyújtotta a megyei múzeum pályázatára, amelynek témáját szülőfaluja életéből merítette. A hatvanas évek közepén került Padragra az első és egyetlen munkahelyére, az általános iskolába. Abban az időben 750 tanulója volt az intézménynek. Tanítóként nem egyszer félszáz elsőst tanított egyidejűleg. Ez a kezdő tanító számára nagy kihívás volt, ugyanakkor megalapozta pályája egészét. Megtanulta kezelni a gyerekeket, hogyan lehet úgy kiosztani a feladatokat, hogy mindenkit lekössön, hogy a figyelem a leadott anyagra koncentrálódjon.
Hamarosan családot alapított. Férjétől Szabó Jenő padragi fiatalembertől két lánya született. 1967-ben Hajnalka, 1974-ben Emília. Mindketten a pedagógusi pályát választották. Napjainkban már négy unokája is örömtelivé teszi az életét.
Eközben gyűjtötte a padragi népszokásokat, amelyek a paraszti élet minden területét átölelték a születéstől a halálig. Dolgozatot írt a gyerekek életérő, játékairól, a lakodalmi szokásokról, keresztelésről, a régen készített (feledésbe merült) ételekről, népi gyógymódokról, az egyházi ünnepekhez köthető hagyományokról. Majd a bányászok életét, szokásait is összegyűjtötte. Írt a félelmeikről, amelyeket nap mint nap legyőzve leereszkedtek a mélybe.
Nyaranta a veszprémi levéltár állandó látogatója volt, ahol az írásos emlékek között kutakodott és akkor már a helytörténeti kutatás is belépett az életébe. Számos országos és megyei elismerést kapott. Választott faluja 1000 éves évfordulójára könyvet írt Padrag évszázadai címmel, amelyet a Civil Fórum Padragkútért Egyesület finanszírozott. Az Ajkai Századok helytörténeti folyóiratban is többször publikált. Szinte minden számban olvashatóak a dolgozatai. Írt a padragi emberek mindennapjairól, szokásaikról, továbbá a történelmi viharok túléléséről.
Nyugdíjba vonulása után a megnövekedett szabadidejében a közösségi életben tölt be meghatározó szerepet. A falu tanító nénijeként műsoros programokat ír, szervez, betanít. Nagy gonddal választja ki a szereplőgárdát. Célja, hogy mindenki jól érezze magát a szerepében, amelyeket személyre szabottan írt meg. Rendkívüli empátiával van a mindenkori csoportjának egyedei iránt. „Neki valóban a közösség az élete, legyen az bármilyen korosztály is, a hivatásából adódóan foglalkozik a tanítással és emberi kapcsolatok ápolásával.” Vall róla egyik klubtársa. A kulturális élet motorjaként a nyugdíjas klub foglalkozásaira mindig valami tervvel érkezik. Aktuális versekkel készül, népdalokat tanít be, rejtvényeket állít össze. Számtalan vicces csasztuskát írt, az éppen születésnapjukat ünnepelők számára.
Tevékenyen részt vett a város 800 éves évfordulójára szervezett vetélkedésben. Forgatókönyvet írt, szerepeket osztott, rendezett, jelmezeket és díszleteket gyűjtött. A kísérő program rendkívül tartalmas kiállítását összeállította, amelynek fő vonala a padragi parasztok élete volt. Az Ajka60 keretében a kovácsmesterség eszközeit kiállítás keretében rendszerezte és vasárnaponként tárlatvezetőként elmesélte a munkafolyamatokat az érdeklődőknek. Legújabb terve is ehhez köthető, hogy írott formában megörökítse e rendkívül fontos mesterséget, amely mára csak a falu emlékezetében él.
Edit nénit a szerencse indította útjára és mára továbbörökítette ezt a szerencsét a padragi emberekre. Mert hálás lehet az a falu, amelynek ilyen lámpása van, köré gyűlnek a fiatalok és az idősek egyaránt. Általa tanulják a megtanulhatót és szívják magukba a példát adó emberséget és a szeretetet.
Leave a Reply