A pápai szentmisén zenei szolgálatot teljesítő Egyházmegyék Összkórusának két ajkai pedagógus is tagja volt

Ferenc pápa háromnapos magyarországi látogatásának csúcspontja volt a Kossuth téren megtartott ünnepi szentmise Jó Pásztor vasárnapján, április 30-án délelőtt.

Erre az alkalomra a zenei szolgálatot egy 312 főből álló kórus látta el, akiket Varga László atya, az Országos Magyar Cecília Egyesület igazgatója hívott össze. A kórus magját a budapesti Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola vegyeskarából, jelenlegi növendékeiből és egykori tanítványaiból álló közel 200 fős remekül képzett bázisa adta, hozzájuk csatlakoztak az ország különböző egyházmegyéiből érkező énekesek, több mint száz fővel. „Zeneileg képzett és imádságos lelkületű énekeseket hívtam meg, hogy a kórus a legmagasabb lelki és szakmai színvonalú legyen” – mondta a váci székesegyház karnagya.

A Veszprémi Főegyázmegyéből összesen tizenheten kaptak lehetőséget a különleges zenei szolgálaton való részvételre, köztük Kanyárné Grünvald Petra, a tósokberéndi Szent István Király Templom kántora, a Kocsár Miklós Zeneiskola szolfézs – és ütő tanára, a Padragi Bányász Férfikórus karnagya, valamint Németh Noémi, a Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola ének – zene – karvezetés szakos pedagógusa. Mindkettőjük számára életre szóló élmény volt ez az alkalom lélekben és zenei élményekben egyaránt.

A szentmise zenei anyaga nagyon nagy, 17 művet kellet mindössze két hét alatt önállóan megtanulni a kórustagoknak úgy, hogy a darabok kottáját az interneten keresztül juttatták el az énekeseknek. Április 21-én a gazdagréti Szent Angyalok Plébániatemplomban volt egy orgonás összpróba Harmath Dénes orgonaművésszel közösen, majd április 29-én délelőtt egy helyszíni főpróba következett az Opera Zenekarával együtt. Már a próbák alatt érezhető volt az a kimagasló színvonal, ami méltó volt az alkalomhoz és az elhangzott művekhez egyaránt, melyeket hat neves karnagy vezényelt. A szervező Varga László atya mellett a szentmise zenei vezetője Sapszon Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Liszt – és Kossuth-díjas, Magyar Örökség Díjas karnagy és zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia Rendes Tagja. Továbbá Sapszon Borbála fiatal és tehetséges karnagy, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkarának karigazgatója, Dr. Ménesi Gergely, a Győri Egyetemi Zenekarkarmestere, egyetemi docens, Czifra János karmester, aki 35 évig volt a salzburgi dóm karmestere és Szili Zoltán a Kaposvári Egyházmegye zeneigazgatója. Mindannyian nagyon magas szakmai színvonalon vezényelték, vezették, inspirálták, ha kellet javították és formálták a zeneművek megszólalását. A magyar egyházzenének nagy kincsei szólaltak meg ebben a szentmisében. Többek között Kodály Zoltán: Magyar miséje, Liszt Ferenc: Tu es Petrus című műve, vagy Harmat Artúr 150. zsoltárja. A több mint háromszáz fős kórus a próbák alatt pillanatok alatt egy szívvé és egy lélekké állt össze. Mindannyiuknak egy közös céljuk volt. Tudták: azon túl, hogy pontosan, tisztán és szépen kell énekelniük, a kottában szereplő hangokat hittel és lélekkel kell megtölteni. Az oltártól 50 méterre felálló kórus egységét mutatta a hölgyek részéről egy népi matyó mintás sál, a férfiak pedig ugyan olyan mintás díszzsebkendőt viseltek.

A Szentatya, mikor megérkezett a térre a pápamobilon, odaintett a zenei szolgálatot teljesítőknek, ami még tovább fokozta a kórus örömét.

A szentmisében felhangzó énekek felemelő, hiteles imádságként csendültek fel. A zene, a liturgikus egyházi zene, egy olyan közös nyelv, amelyet az egész világon mindenki egységesen ismer. Április utolsó napján a Kossuth téren, több ezer ember énekelte a közös népénekeket, imádságokat. Az énekek, miseválaszok megszólaltak latinul és magyarul is. Annak a majdnem két és fél órás szentmisének az egyik záróéneke méltón tükrözi azt az egységet, amely ott és akkor létrejött:„… forrassz eggyé békességben minden népet, nemzetet!” ( Hozsanna, 280/B)

NéNo

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply