A potyogott alma is érték

A november szép lassan bekopogtatott a kiskert ajtókon. Fokozatosan rövidülnek a nappalok, és egyre hűvösebb az idő. A fák is lecserélték zöld ruháikat színesebbre, hogy mielőtt lehullatják azt, piros, sárga, bordó színekben tündöklő leveleik még utoljára melegséggel töltsenek fel minket a tél előtt. De az ősz utolsó hónapján is akad még bőven teendőnk a kertben.

Sokan ültetnek még most gyümölcsfákat, gyümölcstermő bokrot, díszfát, és szőlőoltványt is. Hiszen ahogy az őseink mondják, a tavaszt ősszel kell előkészíteni. Mostanában ért véget az őszi betakarítások egyik fontos mozzanata az almaszüret.

-Szerencsére az almát nem érintette végzetesen a tavaszi fagykár és az aszály, így a szélsőséges időjárás ellenére is minőségében és mennyiségében is hozta az átlagot a terméshozam – olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatóságának beszámolójában. Megyénkben a legnagyobb mennyiségben az idared fajtából termett, de a gála, a pinova és a golden is jó közepes termést adott. Így az alma kilónkénti ára fajtától függően, jelenleg 250 és 350 forint között lesz várható. Mégis hazánkban valamiért, főként a téli hónapokban, többre tartják a déligyümölcsöket, mint a hazai almát. Vajon miért? Mert a banán, narancs, az ananász drágább? (Többnyire – a szerk.) Vagy mert az olyan természetes, hogy almát mindig lehet kapni és soha nem hiányzik a zöldséges standokról? Tévedés ne essék nem szeretném szembe állítani a gyümölcsöket egymással és rangsorolni sem szeretném őket, csupán nem értem miért ilyen népszerűtlen ez a vitamindús és minden porcikájában értékes gyümölcs. Láttam már óvodák és iskolák környékén a szemétgyűjtőben „kövér” almacsutkákat, amelyről éppen csak pár harapás hiányzott és a piacon is kosárból kigurult almát, amiért nem szaladt oda senki, így szomorúan árválkodott a földön. Érdekes, félig evett banánt még sosem láttam a szemétben…

Sokan nem szedik össze a fa alól a lepotyogott termést sem, pedig ezekből is lehet tésztákat, lepényeket, kompótot, ivólevet meg még számtalan finomságot csinálni. A szárított almakarika kevés kalóriát tartalmazó, finom nassolnivaló, amit szintén elkészíthetünk házilag. Fogyaszthatjuk az almát főtt húsok mellé szószként, vagy sültek mellé betehetjük a tepsibe köretként. Az alma amellett, hogy egy igazi tápanyag-, vitamin- és rostforrás, nagy szerepe van a szervezet regenerálódásában is. Kedvezően hat a bélflóránkra és a méregtelenítő és tisztító hatása is ismert. Becsüljük meg hát ezt az értékes gyümölcsöt és állítsuk az alma mércéjét az őt megillető magasságba, ahogy a rómaiak, a görögök és a kelták is tettét egykor. Hiszen ők szent faként tisztelték az almafákat.

Az sem baj ha tél végére már kissé ráncos némelyik gyümölcs, még így is számtalan módon elkészíthető és fogyasztható. A fahéjas almafánknak nem kell több csak 20 perc és villámgyorsan elkészíthető. Nincs dagasztás, se kelesztés, ráadásul konyhatündérnek sem kell lenni hozzá.

Hozzávalók 12 darabhoz: 3 db alma, 30 dkg liszt, 2 db tojás, 1 teáskanál sütőpor, 1 csipet só, 1 csomag vaníliás cukor és 1 mokkáskanál fahéj. Elkészítés: Az almát pucold meg, reszeld le nagyobb lyukú reszelőn, szórd meg fahéjjal, és tedd félre. A lisztet vegyítsd a sütőporral és a sóval, add hozzá az almát, a vaníliás cukrot, a tojást, és jól dolgozd össze. A massza állagának olyannak kell lennie, mint a galuskáénak. A liszt mennyisége attól függően változhat, hogy a gyümölcs mennyire lédús. Ha kicsit savanykás az alma, rakj a tésztába kevés cukrot. Egy mélyebb lábasban melegíts fel fél liter olajat. Amikor langyos, kanállal szaggasd bele a tésztát. Süsd mindkét oldalát aranybarnára pár perc alatt. Szedd papírtörlőre, és itasd le róla az olajat. Fahéjas porcukorral megszórva kínáld. Hidegen és melegen is nagyon finom ez a pillekönnyű, csodás ízű almafánk.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply