– Švejk… Ilyen hülye maga?
– Ilyen, óberlajtnant úr, jelentem alássan.
(J. Hasek)
Előző heti számunkban már feltettük a kérdést, vajon a rács melyik oldalán biztonságosabb? “Odabenn”, ahol mindenki tökkelütött, vagy “idekinn”, ahol bármikor váratlanul megtámadhat bennünket egy futóbolond, aki nem biztos, hogy az életünkre tör, enyhébb esetben csak az energiáinkat szívja el.
Zártintézet, vagy pénzintézet?
“Egy olvasójuk” aláírással hozott levelet minap a posta, amiben valaki arról panaszkodik, hogy szerinte társasházi jelenség, hogy egyesek éjszakánként kísértenek a lépcsőházban és a frászt hozzák mindenkire, aki arra jár. Megnyugtatom, nem csak a társasházakban és nem csak éjszakánként van ilyen. Például akkor is szembesülhetsz a jelenséggel, amikor mint társasházi közös képviselő egy pénzintézetnél, lakástakarék szerződést szeretnél kötni. Mondjuk ez lenne a negyedik ilyen szerződés a ház életében. Évtizedek óta a pénzintézet ügyfelei vagytok. Kérik tőled a ház alapító okiratát (amit már háromszor bemutattál és le is másolták, ott van az archívumukban). Kérded, mi szükség van erre? Azt felelik, ez a törvényi előírás. A törvény persze nem mondja, hogy honnan kell előkeríteni az okiratot, de e túlbuzgó hivatalnokok persze úgy értelmezik a kérést, hogy “hozd be magad”. Aztán kérik tőled a társasház (“mindegy milyen régi”) földkönyvét is, ami náluk már több példányban megvan. Kérded, miért? Mert ez van a törvényben. Ők meg lusták elővenni. Így egyszerűbb. Nekik.
Azután kérdem, miért van az, hogy az egyik társasház két hónap után kapja meg a megtakarítását, a másik meg négy hónap elteltével? Gyakorlatilag ugyanakkor kötötték és ugyanakkor járt le. (Az ügyintéző más volt, az igaz.) Erre sem érkezik kielégítő válasz, sőt, jogászt hívnak rád, aki nem engedi, hogy rögzítsd a köztetek elhangzó beszélgetést. Kérded, miért? Mert nem engedi. Nyilván így neki kényelmesebb.Te pedig így nem tudod bebizonyítani, ha normális emberek közé kerülsz, hogy ezek tényleg megbolondultak
Szeméthegyek
Nem tudom, ide tartozik-e, de bizonyára egyfajta lelki folyamat, ha valaki a szeméttelep helyett az erdőt célozza meg és oda szállítja ki megunt dolgait. Nyilván ott nem tesz fel senki “felesleges” kérdéseket, mint hogy hol lakik, vagy mit hozott? A szégyenlősebbek egyenesen a hulladékgyűjtő konténerek mellé helyezik el lomjaikat, hogy minél előbb elfojthassák magukban azt a furcsa érzést, hogy ezzel másoknak okoznak kellemetlenséget. Bejártuk az Ajka környéki erdőket egy fővadász kíséretében és elborzasztó dolgokat találtunk. De ezt találtuk volna bárhol az országban, vagyis nem arról van szó, hogy néhány ajkai, vagy Ajka környéki ember megzakkant. Olyan jelenségről van szó, ami előtt az erdészek és a túrázók is értetlenül állnak, hüledeznek. Holott semmi más nem történt, csak néhány embertársunk úgy érezte, hogy szemete ott, a természet lágy ölén van biztonságban. Ilyen esetekben nehéz lenne Freudig visszanyúlni, de talán megpróbálhatnánk.
Küzdhetünk az illegális szemétlerakók ellen, de meg kellene próbálni megérteni is őket. Lehet, hogy egészen hétköznapi okaik vannak és nem holmi aberráció váltja ki ezt a fajta cselekvést. Például – nem ajkai példa! – tizedszerre sem veszik fel a telefont az ügyfélszolgálaton, amikor lomtalanításért folyamodnak. Vagy nincs információjuk arról, hogy hová helyezhetnék el az akkumulátort, vagy a gumiabroncsot. Hát informálni kell őket! Még mindig olcsóbb, mint takarítani utánuk.
A király meztelen
Ma már Magyarországon minden megtörténhet, amiről eddig azt hittük, hogy csak a mesében van ilyen. Az, hogy a “király meztelen” már nagyon keveseknek tűnik fel és akinek feltűnik, annak a hangját is elnyomja a hozsannázó, félrevezetett, megetetett tömeg. Látszólag boldog, vigyorgó emberek élnek mindenütt, amerre csak nézünk. Nehéz idők jönnek és nem csak a lépcsőházi “kísértetekre”.
Lékó Sándor
Leave a Reply