Kezdő szülőként mindenki hajlamos abba a hibába esni, hogy utánanéz mindennek az interneten, a szakkönyvekben, rákérdez a védőnőnél, a szüleinél, na meg persze a baráti társaságban mindenkinél, akinek gyereke van. Normális az, ha…? – kezdődik a dilemma, ami garantáltan azzal folytatódik, hogy mindenhonnan más választ kap a kérdésére, így végképp elbizonytalanodik. Velem sem volt ez másként.
Le kell szögezni, hogy az ember új vizeken evez, így eleinte nincs tapasztalata, mit hogyan csináljon, mi normális és mi az, amivel foglalkozni sem érdemes. Az biztos, hogy a lelkes Anyuka/Apuka jót akar a gyerekének, ám ez gyakran álmatlan éjszakákkal jár, hiszen a szülő agyal, hogy az ő csemetéje miért nem olyan, vagy miért nem úgy fejlődik, mint a szomszédé/barátnőé/szuper-idealizált-családoké.
A miértre nagyon egyszerű a magyarázat, mert MÁS. Önálló személyiség, akinek mások az életkörülményei, lehetőségei, más a testalkata, más az érdeklődési köre. Más a hóbortja. Mindene más, még akkor is, ha éppenséggel van egy ikertestvére (netán egy napon születik az unokatestvérével).
Sajnos azt tapasztalom, hogy tele van a padlás elvárásokkal, hogy a babáknak (na meg a felnőtteknek is) mikor milyennek kell lennie. Tehát már most megy a kategorizálás, a dobozba gyömöszölés, az értékes személyiségjegyek „lemetszése”, amit az iskolarendszer tovább erősít. Vagyis az egyformává nevelés, ami abszurd és ambivalens, mert egyrészt az ember természetéből fakadóan arra vágyik, hogy bizonyos szempontokból olyan legyen, mint a többiek, ne lógjon ki a sorból, másrészt viszont akkor boldog, ha az egyediségét elismerik.
Nehéz ezt így összeegyeztetni. Viszont az biztos, hogy nem ér meg egyetlen álmatlan éjszakát sem az, hogy mit mond a szomszéd, az anyós, vagy az idealizált szuperanyu, hogy mi, mikor lenne optimális. Lehet, hogy a gyermekünk ma még nem lépeget egyedül, holnap már fog. Vagy hiába eszik sokat, mégis kevésbé hízik, így vékonyabbnak tűnik, mint mások. Na és? Ilyen alkat. Esetleg még nem beszél. Figyeljünk csak a jelzéseire, ki fogja fejezni magát. Ja és ha „túl korán” csinál valamit? Örüljünk neki, ahelyett, hogy aggódnánk.
Egy a lényeg: egészséges legyen, a többi majd úgyis jön magától. Minden gyermek kreatív, na és önmagában érték, csak szeressük és bátorítsuk!
Leave a Reply