A negyedik születésnapjához közeledő LibLing Olvasókör megtartotta az idei első találkozóját a városi könyvtárban, január 12-én. Írásunkban a témakörüknek választott spanyol irodalom néhány részletébe nyújtunk betekintést.
A spanyolok esetében nagyon izgalmas és érdekes megfigyelni, hogy a történelmi események mennyire befolyásolják az irodalmat. És bár a kortárs művek álltak Simon Judit ismertetőjének középpontjában, a kezdeteket, a korábbi századok történéseit nem lehetett megkerülni, hiszen azok nagymértékben alakították a szerzők kényszerű választásait a témákat illetően.
A 16. században nagyon népszerűek voltak a kalandos lovagregények, közismert, hogy a legnagyobb sikert Cervantes: „Don Quijote” című szatírikus munkája aratta.
A spanyolokra nagy hatással volt a francia irodalom a 18. században, a magasabb társadalmi osztályok tagjai és az írók is franciául tanultak. Megalapították a Spanyol Királyi Akadémiát. Ennek azonban vége szakadt a következő században a napóleoni seregek betörése után.
Majd a vereséggel végződő spanyol-amerikai háború (1898) következtében a spanyolok elveszítették gyarmataik nagy részét és a dicsőség illúzióját is. A kudarc hatása alatt formálódott az úgynevezett 98-as nemzedék, amelynek egyik kiemelkedő képviselője a Nobel-díjas Jacinto Benavente (1866-1954) drámaíró is. Az írók a helyzet tisztázására törekedtek. A legismertebb spanyol esszéista José Ortega y Gasset (1883-1955), a kor egyik vezető gondolkodója és a próza mestere. Ő már az úgynevezett 27-es nemzedékhez tartozik. (1927-ben indult el a mozgalom, mely a régi spanyol líra és a hagyományok ápolása mellett az európai avantgard, az „izmusok” eredményeit igyekeztek beemelni a spanyol irodalomba és művészetbe. A nemzedékhez tartozik többek között a közkedvelt Frederico Garcia Lorca is.)
A polgárháború alatt és után a szigorú cenzúra számos kortárs szerző művét sújtotta: tiltottak minden olyan művészeti alkotást, ami bármilyen módon kritikával illette a fennálló politikai rendszert, az azt támogató katolikus egyházat és a liberális eszméket favorizálta. A Franco-rendszer korlátozó intézkedéseire adott válaszként jött létre a tremendizmusnak nevezett irodalmi irányzat (tremendo jelentése: rémület, borzalom). Indulását a később, 1989-ben Nobel-díjjal kitüntetett Camilo José Cela: „Pascual Duarte családja” című regényének 1942-es megjelenéséhez kötik. Az irányzat másik jeles képviselője Carmen Laforet (1921-2004) a Nadal-díjjal jutalmazott „A semmi” (1944) című regény szerzője. Ez azért is jelentős, mert egy fiatal nő szemszögéből láttatja az eseményeket egy férfiak uralta társadalomban, amelyben a nők szerepe a család és a háztartás ellátására korlátozódik.
Franco tábornok halálával (1975) és az alkotmányos monarchia, mint államforma bevezetésével az irodalomban is új korszak kezdődött. Az olvasók érdeklődése a történelmi témájú könyvek felé fordult, hiszen szerették volna megismerni az igazságot. 1975-ben jelent meg Eduardo Mendosa (1943) nagy hatású műve, „Az igazság a Savolta-ügyben” – magyarul sajnos nem olvasható. A demokratikus átmenet regényének nevezik.
A jóléti állam megszületése után az újonnan jelentkező valós társadalmi problémák, mint a kirekesztettség, a kábítószerfogyasztás, a munkanélküliség nem nagyon kerültek be az irodalomba. A kiadók diktálták a feltételeket, akik minél egyszerűbb nyelvezettel megírt műveket vártak. Az eladási mutató lett a sikeresség egyedüli fokmérője, bár az sem ártott, ha mozifilmet is készíthettek belőle. Az egyszerű olvasó jól manipulálható játékszerré vált. Erősödött a fantasztikus próza, megjelentek a humor, a paródia és a szatíra elemei – ezzel is utalva a valós emberi értékek hiányára a társadalomban.
Néhány kortárs spanyol szerző
Az újabb művek közül kiemelkedik az andalúz származású Antonio Munoz Molina (1956), aki nagyon fiatalon, 1988-ban, több díjat kapott a „Tél Lisszabonban” című művéért, ami egy szerelmi történet és egy kémhistória keveréke. Eddig csaknem húsz regénye jelent meg.
Enrique Vila-Matas napjainkban az egyik legeredetibbnek tartott kortárs spanyol író. Regényeinek témája sokszor maga az irodalom („Barleby és társai”)
A kortárs krimiről legtöbben a skandináv krimire asszociálunk, pedig a spanyolok ebben a műfajban sem maradnak le. Erre ragyogó példa Eva Garcia Sienz de Urturi: „A fehér város” trilógiája.
Maria Duenas írónő két nagyon izgalmas műve jelent meg hazánkban. Az „Öltések közt az idő” történelmi vonatkozású romantikus regény, mely egy kémmé vált varrónő izgalmas életét mutatja be. Filmsorozat is készült belőle. „Az elfelejtett misszió” Blanca Perea egyetemi tanárról szól, akit elhagyott a férje a szeretője kedvéért. Elfogadja egy amerikai egyetem kutatói ösztöndíját és elutazik Kaliforniába.
Irodalmi díjak
A spanyol irodalmi életben kiemelkedő szerep jutott a különböző irodalmi díjaknak: kiadói díjak, állami vagy önkormányzati, illetve banki finanszírozással működnek. A nyolcvanas évektől nagyon elszaporodtak, ami elértéktelenedést hozott magával, így több íróból „megélhetési” szerző lett.
Irodalmi Nobel-díjasok: José Echegaray y Eizaguirre (megosztva a francia Frédéric Mistral-lal) drámaíró (1904), Jacinto Benavente drámaíró (1922), Juan Ramón Jiménez költő (1956), Vicente Aleixandre költő (1977), Camilo José Céla író, költő, történetíró, esszéista (1989)
Leave a Reply