Advent Csingerben

20151128_145723

A karácsonyi készülődés jegyében telt a Csingervölgyért Egyesület alkotó foglalkozása november 27-én. A hagyományos ünnepváró délutánt Henc Béláné és Rubin Józsefné egyesületi tagok vezették. A foglalkozás vezetőitől megtudtuk, hogy már hetekkel korábban forgatták az újságokat, nézték az internetet új ötleteket keresve. A tagok kérésére az idén ismét készül fenyőtobozból karácsonyfa, a legkisebbekre gondolva ismét elhozták az egyszerűen papírból kivágható karácsonyfa, angyal, csengő sablonját. Az újdonság, hogy szódabikarbónából és keményítőből gyúrható, nyújtható anyagot kevertek, amelyből különböző formákat vágtak. Azok kiszáradás után szépen csillognak, nem törnek, így a fára dísznek is szépen mutatnak.

A közösségi házban gyerekek, szülők és nagyszülők készítették együtt az ünnepi asztalra, a karácsonyfára szánt díszeket. A legnagyobb sikere a fenyőtobozból készült karácsonyfának volt, amelyet ezüst festékkel fújtak le, majd piros és fehér gyöngyökkel tették szebbé. A negyedik osztályos Tóth Bálint, aki nagymamájával rendszeresen részt vesz a programokon, elmondta, hogy íróasztalára teszi a tobozfát, amely az ünnep közeledtét jelenti számára. A kisfiú szüleinek és nővérének is készített ajándékot. Az ötödikes Tóth Diána a kisebbeknek is segített.

Lorbert Marianna és kislánya, Virág lelkesen gyúrta, majd sodrófával nyújtotta a szódabikarbónából készült masszát. Virág tucatnyi formát készített. Megtudtuk tőle, szeretné, ha saját készítésű díszei is felkerülnének az otthoni karácsonyfára.

A tagok a délutánon már az egyesületi karácsonyi délutánra is készültek, a közös fára fenyőmintás papírba csomagolták a díszeket. A hagyomány szerint a megjelentek a közösségi ház előtti téren álló fára díszeket tesznek fel, miközben kívánnak valamit, amelyet szeretnének, ha a következő év végére beteljesedne. A karácsonyváró délutánt december 12-én, szombaton 15 órakor tartják. A tagok saját sütésű édességgel járulnak hozzá az ünnep hangulatához, a gyerekek ajándékot kapnak.

 

Lorbert Marianna, kislánya Tóth Virág és Henc Béláné készítették a díszeket

Fotó Tisler Anna

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply