Ajka nem számíthat Fenyvesi Zoltán segítségére

Schwartz Béla, Ajka polgármestere szerint egyértelműen bebizonyosodott, hogy Ajka nem számíthat Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő segítségére. A polgármester éppen négy hónapja tartott a városházán közös sajtótájékoztatót az országgyűlési képviselővel, amin sorra vették a vírusjárvány, de elsősorban a kormány okozta veszteségeket Ajka költségvetésében és aláírtak egy közös levelet is, amit aztán elküldtek Gulyás Gergely kancellária miniszternek

Mára kiderült, hogy az elvonások következtében előállt, összességében 780 millió forintos hiányból, ami a parkolási díjak és a gépjármű adó elvonásából, valamint az iparűzési adó csökkentéséből tevődött össze, mindössze 140 millió forintot kap vissza a város, amit három projektre, célzottan, iskolákra és bölcsődefejlesztésre kell költenie.

– A 780 millió forint elvonás erre az évre vonatkozik – emelte ki Schwartz Béla május 25-én tartott online lakossági fórumán – tehát nem a teljes elmúlt évhez viszonyított csökkenés, ami összességében kitesz kétmilliárd forintot. Az iparűzési adó csökkentése ebből 320 millió forint, és ennek is csak töredéke a most visszautalandó 140 millió.

A kormány által kitervelt támogatási formában csalódott az önkormányzat és személy szerint a polgármester is. Ezek szerint hiábavalónak bizonyult a változatos eszközök bevetése, a Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselővel közösen február elején aláírt és a kancellária miniszternek továbbított levél, mindez hatástalannak bizonyult.

– Három olyan témára kaptunk támogatást, amiből kettőt egyébként is megkaptunk volna – folytatta Schwartz Béla. – A Fekete István Általános iskola, illetve a bölcsőde bővítéséhez jogszabály alapján (30 százalékot meghaladó költségnövekedés miatt) járt a kiegészítő támogatás, mivel az utóbbi két évben jelentősen emelkedtek az árak. A Vörösmarty gimnáziumra kapott kisebb összeg valóban „pluszt” jelent, de ezzel együtt csalódtunk ebben a rendszerben, mert úgy gondoljuk, nem kaptuk meg azt a támogatást, ami Ajka városát megilletné.

Mint Schwartz Béla elmondta, az elosztás alapja az volt, hogy az egy főre jutó úgynevezett adóerő képesség alapján „szegény”, „közepes” és „gazdag” kategóriába sorolták a városokat. Ajkát, mivel a város adóóerő képessége egy személyre számítva 55 ezer forint, a „gazdag” kategóriába sorolták.

– Ez alapján valóban nem tartozunk a szegény települések közé, de ha azt nézzük, hogy az elmúlt ciklusban mi 2,1 milliárd forint olyan támogatást kaptunk, amit fejlesztésre lehet fordítani, addig a „szegények” közé sorolt Pápa több mint 20 milliárdot, vagyis az általa kért teljes támogatási összeget megkapta. De amellett, hogy csalódtunk, úgy vagyok vele, hogy ez a város már annyi mindent megmutatott, és azt gondolom, hogy itt sem fog véget érni a mi szerepünk – folytatta a polgármester. – Ezen most túllépünk és fogunk még tudni olyan megoldásokat produkálni, ami más városokra nem jellemző.

L.S.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply