Dzsemborival ünnepeltek a kézisek

Az Ajkai Trampolin Sportegyesület idén ünnepli megalakulásának tizedik évfordulóját. Ennek örömére több rendhagyó megmozdulás is volt ebben az évben az egyesület amúgy is zsúfolt programjában. Nomádiai ovis buli, kislődi kalandnapok, és legutóbb a Kézilabda Dzsembori.

A versenyen 2008-ban születettek, vagy fiatalabbak vettek részt, fiúk lányok egyaránt. (Ez az első – második osztályosok, valamint az óvodások korcsoportja).

A résztvevő egyesületek 2-2 csapattal képviseltették magukat: Éles József Kézilabda iskola – Márton Balázs és Gulás Máté vezetésével, a Fekete-Vörösmarty Általános Iskola és Gimnázium – Végh Balázs vezetésével, és a házigazdák, az ATSE – Szánóczki Szilvia vezetésével.

A játékot Józsa Dávid vezette.

Végh Balázs és Pelikán Milán szervezők a mérkőzéseken kívül akadálypályával, ügyességi feladatokkal, valamint kapura lövési lehetőséggel egészítették ki a napot. Heizer László, a most NB II-t nyert KK Ajka kapusa védte a kicsik lövéseit.

A mérkőzések sportszerűen, nagy lendülettel, ötletes játékokkal zajlottak le. Az eredményhirdetésen minden sportoló boldogan vette át érmét Fazekas Nándortól, aki a válogatott mérkőzése után alvás nélkül érkezett Ajkára.

A szervezők sorrendet nem hirdettek, mert elmondásuk szerint ezen a napon minden gyermek győztesként térhet haza, hiszen mindenki szívét-lelkét beleadta a játékba.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply