Elzüllött alkoholistaként élte mindennapjait történtünk ajkai származású főszereplője, amikor kezet nyújtott neki a Máltai Szeretetszolgálat. A veszprémi intézményükben kezdett el sportolni, ami valójában megmentette az életét, sőt, nem várt sikereket ért el. Világbajnok lett!
Az 51 éves Horváth László elmesélte, hogy egykoron heten voltak testvérek, ma már csak hárman élnek. Nem titkolja, bár nem is dicsekszik vele, hogy szülei búcsús cigányok voltak, akik elitták mindenüket, kilátástalan helyzetbe hozták gyermekeik életét. Ő hatévesen került Ajkára nevelőszülőkhöz, ahol, ha becsúszott egy-egy rossz jegy, már verték őket… Sehová nem mentek, rideg tartásban éltek. Amikor a szülei után érdeklődött, elmérgesedett a kapcsolata a pótszüleivel. Az általános iskolában az egyik tanár segített neki, hogy tisztában legyen a múltjával. Ekkor döbbent rá, hogy cigány, noha nem viseli magán a romák jellegzetes jegyeit. A bányászvárosban, Várpalotán olajfúrónak tanult, és kollégiumban élt. Egy új világ tárult ki előtte! Az ország különböző pontján lakó osztálytársai sorra meghívták magukhoz hétvégékre, ahol szeretettel vették körül a család tagjai. Persze őt is felpakolták étellel, nem egyszer ruhákat is kapott ajándékba. Szabadon élhetett, amit megbecsült, soha nem volt gond vele az iskolában.
Mégsem a szakmájában helyezkedett el, a szíve visszahúzta Ajkára, ahol behordóként helyezkedett el az üveggyárban. Ebédszünetben gyakorolta az üvegfúvást, ami annyira jól ment neki, hogy az öregek javasolták, végezze el az üvegfúvó-iskolát. Részt vett olyan termék készítésében, amelyik a Parlamentben is látható volt. Tizenöt szorgos év után ő is rajta volt a több száz elbocsátott listáján. Volt olyan kollégája, aki a hír hallatán rosszul lett, az öltözőben halt meg. Ő elkezdett inni. Attól félt, hogy nem tudja eltartani élettársát és másfél éves fiát, ezért lelépett otthonról. Anyagilag egy ideig támogatta őket, mivel a játékgépezésben szerencséje volt. Akkoriban az erdőben egy bódéban élt.
– Ismerőseim rábeszélésére hazamentem, ahol a párom igyekezett jó útra téríteni. Új ruhát kaptam, végre lefürödtem, de estére ismét leittam magam. Másnap elvonatoztam Veszprémbe. Az éjjeli menedékhelyen fogadtak be, ahonnan kijártam alkalmi munkákat végezni. Már nem rúghattam be, mert akkor nem engedtek volna be a szállásra. Remekül kerestem a kukásoknál, de nyolc hónap után kiléptem, mert visszahúzott a szíven Ajkára, az üveggyárba. Szerencsétlenségemre nem volt felvétel, ami igencsak megrogyasztott. Ismét a pohár fenekére néztem, s elvállaltam a legkülönbözőbb tróger melókat, csakhogy felszínen tartsam magam. Már lementem 44 kilóra, vért hánytam – elvitt a mentő.
Amikor visszakerültem a Máltai Szeretetszolgálat szállására, az akkori vezető, Szaller Péter felajánlotta, hogy napi nyolc órában takarítsak, kertészkedjek, rakjak rendet mások után. Hétvégén kijártam költöztetni, kamiont rakodni, építkezésekre hívtak. A hajléktalanszállón dolgozó biztonsági őr rábeszélt, hogy kezdjek el súlyozni, kössem le magam. Csinált fekvőpadot, én meg csőre erősítettem téglákat… Egy év múlva már valódi tárcsákkal dolgoztam, a fotókat feltettem a közösségi oldalra. Ezek után felkeresett 2013 tavaszán a sokszoros erőemelő világbajnok, Kupcsik László, s felajánlotta, versenyezzek a csapatában, ő lesz az edzőm. Nála olyan remek emberekkel találkoztam, akik hajléktalan létemre befogadtak, s használt háztartási gépekkel és pénzzel is támogattak, mert, gondolom, láttak bennem fantáziát. Szép sikereket értem el, mégis szétváltak útjaink, s azóta a magam útját járom. Évek óta már egyedül készülők fel az országos és az itthon rendezett világversenyekre. Közben jó pár kiló izom feljött rám, mára átléptem a 70 kilót.
Lászlónak közben felajánlotta régi barátja, aki beteg nagymamáját gondozta, hogy költözzön hozzájuk, kezdjen valóban új életet. Ám, amikor az idős asszony két év múlva elhunyt, az örökösök eladták a lakást, az MTD-ben dolgozó Géza barátjával együtt őt is kitették az utcára. Illetve majdnem oda kerültek, ugyanis ebben az időben Lászlót a Máltai Szeretetszolgálat bevonta abba a városi, amúgy az unió által támogatott országos programba, aminek a lényege az volt, hogy a hajléktalan emberek végezzenek OKJ-s tanfolyamokat, hogy idővel álláshoz jussanak, s megálljanak a saját lábukon. Ezeknek az embereknek 2018 ősz óta nem csak az albérletük költségébe szálltak be – 60 ezer forintos támogatást kaptak -, hanem fizették a buszbérletüket, étkezésüket, ruhákat, bútorokat, tisztító- és tisztálkodó szereket, ételutalványt kaptak -, hogy idővel parkgondozók, állatgondozók, segédápolók lehessenek.
Lászlónak ez utóbbi munka nagyon bejött, így került az egyik veszprémi idősotthonba, ahol viszont úgy érezte, hogy lenézik, kiközösítik, mert egyetlen férfi volt a sok nő között. Egy hónap után felmondott, majd jelentkezett a megyei kórháznál, ahol ételszállítóként alkalmazzák tavaly ősz óta. Erőnléti edzéssel felérő, nyolcórás munkáról van szó, a konyhától az osztályokig viszi kollégáival az étellel megrakott súlyos kocsikat. Azt mondja, megbecsülik, noha tisztában vannak azzal, hogy honnan jött. Fizetsége legutóbb meghaladta a 100 ezer forintot.
Jelenleg is Géza barátjával lakik együtt albérletben egy lakótelepi panelben. Hogy meddig bírják a magas szállásdíjat – szobájukért 120 ezret fizetnek rezsivel együtt – , nem tudják, de míg a máltaiak mögöttük állnak, nincs gond. Barátjával együtt az elmúlt évek alatt új szekrénysort vett, használt ülőgarnitúra került a szobába a tévé, hifi-lejátszó mellé.
Főleg a gerinc sérülései miatt ma már csak fekvenyomást vállal, de még évekkel ezelőtt guggolásban és szakításban is rajthoz állt. Szép eredményeket ért el a master kategóriákban, az 50 év alattiak, illetve felettiek között. Minden évben felállt a dobogó valamelyik fokára. A legbüszkébb a miskolci, 2017-es világbajnokságon elért első helyezésére. Nem mellesleg az elmúlt hat évben négy országos arany, egy-egy ezüst és bronzérmet szerzett, s három ezüst medált akasztottak a nyakába a világkupákon.
– Már régen abba kellett volna hagynom a sportolást a sérüléseim miatt, de én ettől a sporttól függő lettem. Megmutattam másoknak, hogy leküzdöttem az alkoholizmusomat, és van rendes munkám. Büszkén viselem nyaranta az izompólókat, túl az ötvenen… Mindig is példát akartam mutatni másoknak, hogy ki lehet kapaszkodni a gödörből, nem szabad, hogy a pia határozza meg az életünket! A testedzés a luxosom. Hogy meddig? Támogatók híján a félretett pénzemből fizetem a nevezési díjakat, az utazás költségeit, meg ami még ezzel jár. Egy fillért sem kapok azért, ha bármelyik fokára állok a dobogónak. Néhányszor elsírtam magam, amikor éremátadáskor előjöttek a sötét múltam emlékei. Gyötör a bűntudat, hogy elhagytam a szeretteimet. És hogy milyen a sors?! A fiam is nevelőszülőkhöz került. Egykor arról álmodtam, hogy magamhoz veszem, de mára elmérgesedett a viszonyunk, amikor kiderült, hogy hétvégén részegeskedik a haverjaival, s füves cigit is szívott. Tizenhét évesen arra az útra tévedt, aminek a végén én elbuktam. Legutóbb, hónapokkal ezelőtt, abban állapodtam meg vele, ha nagykorú lesz, leülünk mindent átbeszélni. A sport őt is megmenthetné a zülléstől!
Elárulja, a májusi miskolci vébén (ez valószínűleg elmarad a járvány miatt – a szerk.) tényleg abbahagyja a versenyzést, mert akkor már nem lesz pénze a hobbijára. Nyártól ugyanis megszűnik a máltaiak 60 ezer forintos albérleti hozzájárulása, így minden fillérre szüksége lesz, hogy barátjával kifizethesse a lakbért. Az edzőteremtől azonban nem szakad el, hiszen két tehetséges, szorgalmas kamaszt edz tavaly óta. A 16 éves Dabronaki Marci már szerzett bronzérmet múlt nyáron, a 17 éves Nagy Patrik is sokra viheti átlagon felüli akaraterejével.
– A két srácban a fiamat látom nap, mint nap. Remélem, hogy egyszer visszatalál hozzám.
Leave a Reply