Aranyérmes Ficánkák az Oviolimpián

Fotó: Futó

Március 21-én a belvárosi óvodák nagycsoportosai mérték össze a tudásukat a városi Sortcsarnokban. Minden csoport és minden óvodás helyezésétől függetlenül felállhatott a dobogóra a hatodik alkalommal megrendezett Oviolimpia selejtezőjében.

A végső sorrend a hét feladatra kapott pontszámokból alakult ki. A feladatok között gyorsasági, ügyességi próbák szerepeltek, köztük összetettebb gyakorlatok is, amelyekhez a logikára és gyors gondolkodásra is szükség volt.

A kisgyermekek és az óvodapedagógusok is élvezték a versengést. A lelátón csoporttársak, szülők, nagyszülők izgulták végig az eseményeket.

Mintegy egyórás versengést követően alakult ki a végeredmény. Első helyen végzett a Patakparti óvoda Ficánka csoportja 29 ponttal, második lett a Vizikék Vízi manó csoportja 26 ponttal, harmadik a Katica óvoda a Micimackó csapat 23 ponttal. A Hétszínvirágból a Futóbabok 14, a Zöldikékből a Zöld gyémántok 13 pontot gyűjtöttek.

Az érmeket Ráczné Németh Csilla óvodavezető adta át, megtoldva azokat egy-egy müzliszelettel.

Jákli Péter szervezőtől megtudtuk, Geri Gyulának, a Sportváros Nonprofit Kft. ügyvezetőjének ötlete volt, hogy rendezzenek a legkisebbeknek Oviolimpiát. Csütörtökön Ajkarendek, Padragkút, Noszlop, Úrkút, Magyarpolány és Nyirád óvodásai versenyeznek. A döntőt a hat legjobb csapattal március 28-án tartják. Jákli Péter előre bocsátotta, hogy helyezésről függetlenül minden óvoda egy Sportváros ajándékcsomagot és egy délelőttre ugrálóvár használatot kap.

ta

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply