Árvácskák – a számok mögött lássuk meg a sorsokat

Az Anya nélkül nevelkedő gyermekek napját a nevelői közösségek Nemzetközi Szövetségének magyar tagszervezete, a Nevelőotthonok Magyarországi Egyesülete kezdeményezésére először 1990-ben rendezték meg, az Anyák napja utáni hétfőn. Azokról szól ez a nap, akiknek hiányzik az életükből az egyik legfontosabb kötelék és szeretet-forrás, amely csak részben pótolható, de sohasem helyettesíthető.

Ők azok az elárvult gyermekek, akik gyermekotthonokban, vagy nevelőszülőknél élnek, szerencsésebb helyzetben az édesapjuk, vagy valamelyik rokonuk mellett cseperedhetnek fel, az édesanyjuk nélkül. 1,8 millió gyermek él ma Magyarországon, egy százalékuk szülők nélkül, állami gondoskodásban. A gyerekekről való gondoskodás nem csak arról szól, hogy étellel és tiszta ruhával lássák el őket. A szakembereknek néhány évük van arra, hogy a sérült fiatalokat átsegítsék az elszenvedett traumákon, a saját múltjukon.

Súlyos indokok szomorú következményeként emelik ki a családból a csemetéket, a szakemberek szerint többségük: elhanyagolás, bántalmazás, szexuális erőszak, a szülők szenvedélybetegsége, vagy más betegsége, illetve halála miatt kerül ki a családból. A problémák általában a szülők szegénységével, lakhatási nehézségeikkel és kedvezőtlen munkaerőpiaci helyzetükkel is párosulnak.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply