AVATÁS Közös épületbe költözött két hivatal (Videóval)

A Kaszinó épületébe költözött a kormányablak és a foglalkoztatási iroda. A két fontos ügyfélszolgálati intézmény ünnepélyes átadása november 27-én történt meg dr. Kovács Zoltán államtitkár, több önkormányzati képviselő és dr. Jáger László címzetes főjegyző részvételével.

 

gyj_kormanyhivatal atadasa 4433
A nemzetiszín szalagot közösen vágta át Takács Szabolcs, Somogyi Gyöngyi és dr. Kovács Zoltán

A meghívott vendégeket Somogyi Gyöngyi, az Ajkai Járási Hivatal vezetője köszöntötte, majd Takács Szabolcsnak, a Veszprém Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottjának adta át a szót, aki elmondta, hogy a megyében ez a tizenkettedik kormányablak. Kiemelte, hogy az foglalkoztatási osztállyal egy épületben alakították ki, amivel jelentős anyagi megtakarítást értek el és az ügyfelek életét is megkönnyítették. Elmondta, hogy a beruházás 120 millió forintba került, valamint, hogy az épület teljes körűen akadálymentesített.

Dr. Kovács Zoltán, a területi közigazgatásért felelős államtitkár ünnepi beszédében arra helyezte a hangsúlyt, hogy legfőbb céljuk az ügyfelek bizalmának visszaszerzése, ami részben már megvalósult.

– A bizalom visszaszerzésének eme színterén nem elég a szép kialakítás, a mutatós design, hanem a legfontosabb ennek a lelke, az itt dolgozók munkája. Nemcsak a forma változott, hanem az ügyintézés kulturáltsága is jelentősen emelkedett – jelentette ki. Elmondta, hogy jövőre már ezerféle ügytípussal lehet a kormányablakokat felkeresni, így nem kell az ügyfeleknek hivatalról hivatalra járniuk. A jövő legfontosabb teendőjének nevezte az informatikai rendszer korszerűsítését, részben azért, hogy még kényelmesebben, akár otthonról is lehessen ügyeket intézni, másrészt hogy egységes rendszerben, integráltan működjenek a különböző szakterületek.

Az ünnepség végén a meghívott vendégek bejárhatták az épületet, majd állófogadás keretében lehetőségük nyílt kötetlen beszélgetésre, ismerkedésre is.

 

Az Ajkai Járási Hivatal Kormányablak és Okmányirodai Osztálya, valamint a Foglalkoztatási Osztálya az Újélet utca 8. szám alatti épületben az alábbi nyitva tartási rend szerint folytatja működését:

Kormányablak:

  • Hétfő: 7.00-17.00
  • Kedd: 8.00-16.30
  • Szerda: 8.00-16.30
  • Csütörtök: 8.00-18.00
  • Péntek: 8.00-14.00

Foglalkoztatási Osztály:

  • Hétfő: 8.00-14.00
  • Kedd: 8.00-12.00
  • Szerda: 8.00-14.00
  • Csütörtök: 8.00-14.00
  • Péntek: 8.00-12.00

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply