Az Év diákja kitüntetést adtak át a gálán

Fotó: Szent-Györgyi iskola

A legjobban teljesítő diákok rangos elismeréseket, az Év tanulója és az Év kollégistája diplomákat vehettek át a Veszprémi Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium gáláján.

 

Fotó: Szent-Györgyi iskola

A technikumi képzésben részt vevők közül Horváth Dorina érdemelte ki az Év tanulója címet, akinek az egészségügyi szakma iránt nagy az elhivatottsága. Ez már a 9. évfolyamon feltűnt pedagógusainak. Az iskola hírnevét tanulmányi versenyeken is öregbítette. Az Ápoljuk a betegjogokat versenyen csapatával az országos döntőben 5. helyezést ért el. Az országos egészségnevelési versenyen – szintén csapatban – 2. helyezett lett. Az ugyancsak országos Semmelweis Egészségügyi versenyen az általa vezetett csoport a második fordulóba jutott. Az országos mentálhigiénés pályázatra készített pályaművét a zsűri tagjai különdíjjal ismerték el, így meghívást kapott Európa Kulturális Fővárosa rendezvény szakmai programjára. A Kossuth Zsuzsa versenyen a megyei legjobb eredménnyel jutott a regionális döntőbe, ahol négy vármenye tanulói közül harmadik helyezést ért el.

 

Fotó: Szent-Györgyi iskola

 

Nemes Mátyás a szakképzősöknél nyerte el az Év tanulója címet. Mátyás azon túl, hogy kitűnő tanuló, különféle tanulmányi versenyeken szerez hírnevet iskolájának. Kiváló közösségi ember. A beadandó feladatokat elsőként, igényesen készíti és küldi el a szakoktatóknak. Kilencedik évfolyamos diákként részt vett a Le Belier új üzemcsarnokának átadásánál, segített a fogadás előkészületekben és lebonyolításában. Az iskolában tartott nyílt napokon a zöldségfaragás rejtelmeibe vezette be a 8. osztályos tanulókat.

Fotó: Szent-Györgyi iskola

 

Az Év kollégistája címet Bódai Dominika érdemelte ki harmadik éve tartó kiemelkedő közösségi tevékenységéért. A kollégiumi rendezvények egyik fő szervezője, magatartása példamutató, szorgalma kimagasló. A kollégiumi diákönkormányzat tagja. Munkáját precízen, naprakészen végzi, nevelői és kollégista társai bármikor számíthatnak rá.

 

 

 

 

(ta)

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply