Az orgazdát is elítélték

Egy korábban lezárult „benzines” ügy folytatásaként nemrég az orgazdát is bíróság elé állították.

Az ügy előzménye, amiről már korábban részletesen beszámoltunk, hogy egy négy tagú társaság 2020 októberében rendszeresen benzint lopott egy ajka-padragkúti kft. telephelyéről. A tippadó N. Kornél volt, aki, mint a kft. alkalmazottja, gépkocsivezetőként gyakran megfordult a telephelyen a rábízott teherautóval. Amikor útilaput kötöttek a talpára – a korábbi ítéletből nem derült ki, hogy miért -, azt javasolta három cimborájának, hogy lopjanak benzint egykori munkaadójától. D. Attila irányításával azon az őszön 10-15 alkalommal bementek a telepre a főszervező Audijával. Pár hét alatt közel 2500 liter üzemanyagot szippantottak ki a kútból, amivel a kft.-nek 960 ezer forint kárt okoztak. (A nyomozás alatt N. Kornél megtérítette a kárt.)

Egy újabb ítéletből derült ki, hogy a benzin egy része hol kötött ki. Az egyik átvevő a nagymágocsi F. Krisztián volt, aki akkoriban Veszprémben élt. Hozzá 250 liter benzin vándorolt, amiért összesen 96 ezer forintot fizetett. (Abban az időben a hivatalos ár 384 forint volt, ám a vádlott csak 250 forintot fizetett literenként.) Utóbb súlyosbította a helyzetét, hogy tudomása volt arról, hogy az üzemanyag lopásból származik. Viszont már a nyomozás alatt beismerő vallomást tett. Elmondta, a „benzines” társaság arról számolt be, hogy anyagilag megszorultak, ezért mentek lopni a telepre. Ő három alkalommal találkozott velük, utána megszakította a tolvajokkal a kapcsolatot, pedig a csapat tagjai felajánlották: tudnak még hozni a „naftából”.

A korábban már lopásokért elítélt F. Krisztiánt bűnösnek mondta ki az ajkai bíróság orgazdaság vétségében, amiért a 28 éves férfit 120 óra közérdekű munkára ítélték.

A döntés nem jogerős.

(m. a.)

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply