A nyolcvanéves Káldi Géza felett mintha megállt volna az idő, mondjuk tíz évvel ezelőtt. A sportos, jó humorú férfi amióta az eszét tudja, járja az erdőt és sok évtizedes hűség köti kerékpárjához. Az aranyjelvényes túravezetővel visszarepülünk az időben.
– A Vas megyei Nemeskocsban nőttem fel, ahol a favágó nagyapám sokszor magával vitt az erdőbe: 4-5 évesen én voltam a brigád tűzfelelőse. Nyaranta együtt barangoltunk a kemenesaljai síkon, hogy megismerjem a természet élővilágát. Nagymamám füvesasszony volt, akinek a gyógynövény receptjeit a mai napig használom – meséli Géza bácsi, aki a középiskolai tanulmányait az ajkai Bánki Donát Szakközépiskola elődjében, a 300-as Szakmunkásképzőben kezdte, ahol később már, mint tanár dolgozott 2001-ig, nyugdíjba vonulásáig. Még 1970-ben átvette kollégájától az Országjáró Diákkör helyi szervezését, hogy aztán tanítványaival együtt felfedezze hazánk csodálatos tájait. Tizennyolc évvel ezelőtt pedig alapító tagja volt a Bánki Donát Természetbarát Egyesületnek, ahol nyolc évig látta el az elnöki tisztet. Ma párjával, a 76 éves Erzsi nénivel az adminisztrációs teendőket intézik, ami komoly munka, hiszen tavaly 800 túrán vettek részt a 150 tagú egyesület tagjai – kisebb csoportokban.
Géza bácsi bakancsos pályafutása példaértékű, tiszteletet parancsoló: hatszor teljesítette az országos Kéktúrát, azaz az Írottkőtől Hollóházáig tartó 1160 kilométert. A Dél-dunántúli távot (560 km) háromszor járta meg másokkal együtt. (Az alföldi Kéktúrát (930 km) kerékpárral teljesítette.) Naponta 20-30 kilométert gyalogolt, hol a diákjaival, hol az egyesület zömében nyugdíjas túrázóival. Míg fiatalon a kamaszokkal járta az országot, 18-20 kilós zsákok nyomták a hátukat. Később a felnőttek csomagjait már kísérő autó szállította. Természetesen sehol nem maradhatott el a pecsét a túrafüzetükből, így igazolták a megtett távokat.
– Az élet alapja a mozgás, a közösséghez való tartozás. A fizikai nehézségeken átsegítjük egymást, ugyanakkor lelki támaszai is vagyunk társainknak, amikor megosztjuk gondjainkat. Tanulunk is egymástól: ki a gombákhoz ért, más a virágfotózáshoz, térképolvasáshoz. A túrázásról nem lehet leszokni, amúgy pedig sokáig nem tudok itthon ülni. Vár a természet! Bözsivel 30 éve ismerkedtem meg, amikor a lányát elkísérte egyik túránkra. Ő még abban is hű társam, hogy az egyesületen belüli nyugdíjas klubban rendszeresen tartunk bűnmegelőzési előadásokat, amikre a rendőrség készít fel bennünket. Mindig az aktuális esetekről szólunk: napjainkban az „unokázós” csalás terjedt el, amivel az időseket próbálják lehúzni a rosszfiúk.
Útközben ezerféle élmény éri a vándort – vallja Géza bácsi. Az „állati” történetek közé tartozik a bodajki eset, amikor a csoport eltévedt az erdőben, s egy vaddisznó családdal találták szembe magukat. Amikor a káptalantóti szőlősben sátorozott a csapat, hajnali háromkor patazajra riadtak fel. A közeli karámból kiszabadult negyven tehén őrült módon vágtatott le a hegyoldalon a turisták mellett. Meg sem álltak a közeli borászat udvaráig, ahol iszonyú csörömpölés közepette felökleltek vagy tucatnyi üveggel teli ládát. Mókás történetek közé tartozik, amikor barátja, túratársa, Boldog Gyuri bácsi a fűben hasalva olvasta az újságot, miközben a lap tetején megjelent egy egér: lévén, hogy nem ismerte a betűket, belerágott az egyik hírbe. A keszthelyi kastély udvarában a hároméves unokáját sétáltató nagymama elé ugrott egy mókus, amin a fiúcska jót kacagott.
A szépkorú túravezetőről tudni kell, hogy 16 éven át (2010-ig) minden nyáron 2-3 hetet töltött kerékpárja nyergében, napi 100 kilométert teljesítve, hogy váltott kísérőivel bejárja hazánk összes települését, mind a 3995-öt, beleértve nagyvárosok településrészeit. Másfél évtized alatt 24765 kilométert tett meg. Eközben volt egy nyár, amikor 120 küllőt cserélt a bringája túlterheltsége meg a rossz utak miatt. Három bicikli szolgálta ki eddig. Az elsővel, a Csepellel 65 ezer kilométert futott.
– Időről időre a Klubrádió veszprémi stúdiójának is nyilatkoztam telefonon kalandjaimról. Soha nem volt előre lefoglalt szállásunk, ezért esténként megkerestük a polgármestert, vagy az iskola igazgatóját, netán a helyi papot. Többnyire a suli tornatermében teríthettük le a polifoamunkat. Pocsajban ahová heten érkeztünk, azt mondta a falu elöljárója: aludjatok a panzióban, majd mi kifizetjük a szállás díját, ami fejenként 3000 forint volt. A vinyei vadászházban reggel derült ki, hogy mi volt az éjszakai zörgés oka: a baglyok nyáron a kéményben laktak. Csak egy Baranya megyei faluban küldött tovább bennünket az iskola igazgatója, mondván kerítésfestés közben nem ér rá velünk foglalkozni. Főúri dolgunk volt egy alföldi lovardában. A tulajdonos pálinkával, borral, töltött káposztával és sült csirkével vendégelt meg bennünket. Amikor fizetni akartunk, szinte megsértődött! Annyit kért, hogy intézzem el, hogy a Kéktúrának legyen nála is ellenőrző pontja. Sajnos nem tudtam… A tokodaltárói plébános a zarándok szállásért azt kérte, hogy reggel fejenként dobjunk be 500 forintot a perselybe. A legemlékezetesebb találkozásom a bárdudvarnoki apácákhoz fűződik. A főapátnő, amikor beengedett az előtérbe, megkérdezte, hogy én és a társam milyen vallásúak vagyunk. Mondtam, református és evangélikus. „Na, akkor mars ki!” – csattant fel, s az utcára mutatott. Ám a következő pillanatban már nevetett a rémült arcunk láttán, majd kaptunk egy-egy barát-fülkét. Évekkel később ismét náluk kötöttem ki. „Tudtam, hogy hozzánk jönnek estére, láttam magukat Kaposváron délelőtt. Az Ajka-zászló ismerős volt…” Másnap reggel felajánlottuk, hogy bármilyen elektromos berendezést megjavítunk. Ebből az lett, hogy a kutyák kenneljét dróthálóval megerősítettük… Ami az étkezésünket illette, este valahol megmelegítettük a konzervjeinket. Cigándon a kocsmáros rábízta a pincérlányra a hét különböző „plékaját”. Amikor negyedóra múlva három műanyag dobozban elénk tette az összeöntött (!) ételeket, nem tudtuk, hogy sírjunk vagy nevessünk. Így is gyorsan elfogyott a „vegyestál”.
Káldi Géza – a névjegykártyáján ez is áll: nyugalmazott okosító -, a többféle természetbarát elismerés mellett az Országos Testnevelési és Sporthivataltól 1991-ben kitüntetést vett át a tanuló ifjúság testi neveléséért. A Veszprém Megyei Közgyűlés kétszer is díjazta, legutóbb tavaly. Ajka város alapításának 50. jubileumi ünnepségén a sportért oklevelet kapta.
Géza bácsi tavaly karácsonykor vesztette el már régóta betegeskedő, 54 éves fiát, aki diákkora óta szintén túravezető volt. Bözsikének a gyerekei, unokái sem éppen otthon ülősek. Egyik lánya, Gyöngyi lovagol, Böbe jógázik, férje dartsozik. Az unokák közül a két tini lány, Bori és Anna többször voltak megyénkben Az év ifjúsági síelői. A Papával évek óta geocaching-eznek (kincset keresnek), kerékpároznak, túráznak, amikor leruccannak a fővárosból. A 19 éves András jéghokizik, míg a 25 éves Sára lovagol.
Meg kell hagyni, sportos család.
(n. g.)
Fotók: a szerzőtől és családi felvételek
Leave a Reply