Az óvoda az első kalandjaink színtere

Jótékonysági batyus bálját tartotta az Ajka Városi Óvoda Patakparti intézményegysége a Sportcsarnokban március 16-án.

A résztvevők jól érezték magukat és szórakozva támogatták az óvoda Kreatív Gyermekekért Alapítványát. Szikráné Németh Annamária kuratórium elnök köszöntötte dr. Jáger László címzetes főjegyzőt, Bujtor Balázs önkormányzati képviselőt, Ráczné Németh Csillát, az Ajka Városi Óvoda igazgatóját, az intézményegységek vezetőit, Győri Zsuzsannát, a Városi Intézmények Működtető Szervezete intézményvezetőjét. Köszönetet mondott a Sportváros Nonprofit Kft munkatársainak a szépen berendezett helyszínért.

Köszöntőjében Pethő Anita, a Patakparti óvoda igazgatóhelyettese elmondta, örül, hogy sok fiatal szülőt lát a teremben, annak pedig különösen, hogy több, mint kétszázan fogadták el a meghívást.

Bujtor Balázs megfogalmazta, hogy a bál a támogatás mellett arról is szól, hogy beszélgessünk, ismerkedjünk, kerüljünk közelebb egymáshoz. Az óvoda a szülők közössége is. Ez is egy olyan alkalom, amelyre évek múltán is jó szívvel emlékeznek vissza. Az óvodás évek azért is fontosak a gyermekeknek, mert ekkor alakul ki a személyiségük, alapvető értékrendjük és képességeik. A szülők és az óvodapedagógusok minden lépésüknél ott vannak és támogatják őket.

Az óvoda az a hely, ahol a kisgyermekek élményeket szerezhetnek, barátságokat kötetnek és átélhetik életük első kalandjait.

A képviselő köszönetet mondott mindazoknak, akik azért dolgoztak, hogy a bál létrejöjjön, valamint támogatásukkal segítik annak tevékenységét, hogy több lehetőséget biztosíthassanak a Patakparti óvodásoknak.

A bált Bali Mónika óvodapedagógus nyitotta meg dalaival.

(ta)

Fotó: Gyarmati

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply