Bakonygyepes nem a NIF gondja

Fotó: Facebook Balázs Kiskovács

Miután kiderült, hogy a Magyar Közútkezelő Nonprofit Zrt. idén nyárra lámpás kereszteződés kiépítését tervezi Bakonygyepesen, azt is megírtuk, hogy tájékoztatást kértünk a 8-as számú főút fejlesztési terveinek helyzetéről a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt-től is.

Néhány napja megérkezett a NIF válasz, amiben azt írták, hogy „a 8-as főút Herend és Devecser közötti szakasza négysávosításának előkészítésére (kiemelés tőlem: a szerk.) egy tavaly decemberi határozatában biztosított forrást a kormány. Így már létrejött a támogatási szerződés, amelynek alapján megtörténik a korábban elkészült engedélyezési tervek korszerűségi felülvizsgálata, a kiviteli tervek elkészítése és a szükséges engedélyek beszerzése. Az építkezés a szükséges források biztosítása esetén, a kapcsolódó közbeszerzés eredményes lebonyolítását követően kezdődhet majd meg.

Az ön által említett csomópontban a NIF Zrt. nem végez semmilyen feladatot. Természetesen az elkerülő szakasz megvalósítása a csomópontra hatással lesz, hiszen a 8. számú főút átmenő forgalma akkor már nem fogja érinteni.

Kérjük a csomóponttal kapcsolatban keresse fel a Magyar Közút Nzrt-t!”

A tájékoztatást Hideg András kommunikációs igazgatótól kaptuk.

***

Ettől sajnos nem lettünk sokkal okosabbak, hiszen tudtuk, hogy folyamatban van a 8-as számú főút négysávosítása Herend és Jánosháza között – már jónéhányéve. (Most nem Jánosházát írtak a NIF válaszában, hanem Devecsert, tehát okunk van feltételezni, hogy csonkultak az eredeti tervek is.) Természetesen üdvözlendő, hogy a NIF most újabb előkészítő szakasz finanszírozására kapott forrást, de ez még mindig nem jelenti azt, hogy lenne időpont kijelölve a fejlesztések kezdetére. Azt sem, hogy a fizikai megvalósításra lenne forrás. Pedig biztosan akadna kormányközeli vállalkozó, aki jó pénzért elvégezné az első, sőt a második kapavágást is.

Lékó Sándor

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply