Baljós jelek, hajszálon múlt, de vereség lett…

Legutóbbi játéknapján a Merkantil Bankligában szereplő csapatunk a Szeged-Csanád Grosics Akadémia ellen lépett pályára a másodosztály 12. fordulójában. A mérkőzés előtti órákban, az FC Ajka hivatalos honlapján borzolta a kedélyeket, hiszen közleményben tudatták, hogy a csapat több játékosának is pozitív lett a koronavírus tesztje. A közlemény szerint 6 játékos fertőződött meg, és azonnal hatósági házi karanténba is kerültek. Emellett további három sérültje van a klubnak, és egy eltiltottja is. A bevethető játékosokkal szűkölködő FC Ajka nagy megmérettetésre indult így a Szent Gellért Fórumba.

A hazaiak augusztus közepén kaptak ki utoljára hazai pályán, akkor a Bognár György által vezetett Budaörs talált fogást Dobos Barna együttesén. Határozottan és keményen kezdett az Ajka, három perc játék után három szabálytalanság szerepelt a zöld-fehérek neve mellett a statisztikában. A mérkőzés első helyzetére 13 percet kellett várni, ekkor Germán lőtte  rá a labdát a kapura, ám a lövése pontatlan lett, Horváth Dániel szemmel követte a labda útját. Percekkel később már megdolgoztatták az ajkai hálóőrt, Jovanovics beadását kellett kiöklöznie Horváthnak.

A mérkőzés 36. percében kényszerű cserét kellett végrehajtania a hazai mesternek, ugyanis Germán nem tudta folytatni a játékot ágyéksérülése miatt, helyére Varga Szabolcs érkezett. A friss játékos első labdaérintései jól sikerültek, beadásra szánt labdáját Jovanovics értékesítette higgadtan, így megszerezte a vezetést a Szeged a 38. percben. Az első játékrész végén az ajkai Csizmadia Zoltán egalizálhatott volna, ám fejese a kapu fölé ment. A félidőben egyik csapat se módosított.

A második játékrész teljesen hajazott az elsőre, a kemény ajkai belépőknek pedig meg is lett a jussa, Görgényi kapott sárga lapos figyelmeztetést. Pár minutummal később óriási bravúrra volt szűksége a hazai portásnak, Csizmadia hatalmas lövését tudta szögletre tolni. Az Ajka nagy erőket mozgósított az egyenlítés érdekében, ami össze is jött. Nagyszerű szöglet után Csizmadia fejelte a labdát a kapu jobb felső sarkába, 76. perc 1-1.

Izgalmakkal teli szűk negyed óra következett. A 81. percben Horváth óriási bravúrral hárította Gajdos próbálkozását. Az utolsó másodpercekben is nagy hajrát diktált a kék-fekete együttes, így sikerült eldönteni a három pont sorsát. Kenderes próbálta kifejelni a labdát, Jovanovics azonban begyűjtötte majd kitette bal szélre Dobos Áronhoz, aki ballal rátűzte a kapura és 17 méterről egy óriási bombagóllal ugrasztotta talpra az 1200 helyszínen lévő drukkert . A találkozó további részében nem született újabb találat, így a Szeged otthoni győztes szériáját továbbra is tartja, az Ajka pedig elszenvedte szezonbeli hatodik vereségét. Szeged-Csanád Grosics Akadémia- FC Ajka 2-1

Dobos Barna: – Sajnálom, hogy nem játszottunk jól, de a győzelem kárpótol minket. A vezetés után az Ajka többet kockáztatott, de ezt nem tudtuk kihasználni. Az eredménnyel elégedett vagyok, a teljesítmény pedig javulhat még.

Kis Károly: – Két ellentétes félidőnk volt, az elsőben nem találtuk a meccs ritmusát, de a szünetben átalakítottuk a játékot. Ezután kiegyenlített volt a meccs, majd a gólunk után úgy éreztük, meg is nyerhetjük, de az egy hibánkat kihasználta a hazai csapat.

BD

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply