Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az ajkai bíróság azt a férfit, aki kegyetlenkedett volt kedvesével.
A bíróság azt állapította meg, hogy tavaly nyáron az egyik ajkai ház udvarán szóváltás robbant ki a vádlott és volt élettársa között. Az 50 éves férfi megragadta a nő felkarját, majd több alkalommal arcon és testszerte megütötte. De még ez sem volt elég a feldühödött vádlottnak, a sértettet kilökte a kertkapun, majd a kaput rátolta a bajba került nő lábára.
A bántalmazás következtében a nő nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, valójában egy hónap kellett ahhoz, hogy teljesen felépüljön.
A vádlott elismerte és megbánta a bűncselekmény elkövetését – tájékoztatta portálunkat a törvényszék.
Az Ajkai Járásbíróság súlyos testi sértés bűntette miatt a férfit egy év két hónapra felfüggesztett kilenc hónap börtönre ítélte.
A döntés jogerős.
(n. g.)
Leave a Reply