Boldog születésnapot Katica óvoda!

Fennállása 50. évfordulóját ünnepelte a Katica óvoda november 20-án a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központban. A gyerekek Ajka 60. születésnapjáról is megemlékeztek műsorukban.

Dr. Horváth József alpolgármester a város nevében köszöntötte a megjelenteket. Az alpolgármester megfogalmazta, hogy 50 év egy intézmény életében nem nagy idő, egy emberében viszont sok. Akik a kezdeti években Katica óvodások voltak, ma már lehetnek az intézmény dolgozói, vagy akár az unokájukat hordhatják oda. A város sem idős, mindössze 60 éves. Amikor fél évszázada hatodikként megnyitotta kapuit a Katica óvoda Ajkán rengeteg munkahely volt, itthon maradtak a fiatalok, sok gyerek született. Ma az iskolák már nem, de az óvodák önkormányzati fenntartásban működnek, ami jó, ugyanis bármilyen gond van, helyben könnyebb megoldást találni. Az intézményben a kezdetektől kiváló munka folyik. Ajka város az egy főre jutó zöld terület vonatkozásában országosan az első tízben van. A zöld óvoda program a környezettudatosságra, a környezetvédelemre, az odafigyelésre neveli a kicsinyeket. A pedagógiai módszereket országosan is elismerik. A szakemberek kihasználják az európai uniós Erasmus és Comenius programot, amely keretében több országban jártak, elvitték a jó gyakorlataikat és szereztek értékes tapasztalatokat.

Ráczné Németh Csilla, az Ajka Városi Óvoda vezetője ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy amikor az intézményben járt és megkérdezte a gyerekeket, tudták mi az a jubileum, a születésnap, az ünnep és a köszöntés. Mindez a tudás a nevelőknek köszönhető, akik megbeszélik velük azt, hogy mi következik, mire készülnek. Az óvodapedagógusok kérése volt az is, hogy a csoportok ne az öltözőben várakozzanak a fellépésre, hanem a nézőtéren ülve láthassák a többiek produkcióját. Az óvodavezető elmondta, hogy az elmúlt 5 évtized az óvoda életében is sok változást hozott.

Az Óvodás Gyermekekért Alapítvány a kültéri játékokat ajándékozta, a csoportszobák és a mosdók felújításában a szülők is segítettek, az épület és az udvar az igényeknek megfelelően folyamatosan változik. A 40. születésnapra készült el a homlokzatszigetelés és az elnevezésre utaló vidám, pöttyös színezés. Az átszervezés, névváltozás után ma ismét a Katica óvoda elnevezést használják. Az intézményben 5 csoportban 132 gyermekről gondoskodik az alkalmazotti közösség 17 tagja.

Az elődök céltudatos törekvése az, amire a jelen szakmai sikereit alapozhatják. Az intézmény első vezetője, Palócz Lajosné volt, aki az alapítástól, 1969-től 1993-ig irányította a munkát, a szakmában is elismerést vívott ki városi és járási tanfelügyelőként, szaktanácsadóként. Ő vezette be az orosz nyelv oktatást az óvodában kísérleti jelleggel. Őt követte 1993 és 2011 között Tolnai Andrásné, akinek vezetése alatt számos módszertani újítás történt. Vezetésével dolgozták ki a minőségbiztosítási rendszert, a jó gyakorlatokat, a német nyelvi foglalkozást Dukánné Reisinger Mária nemzetiségi pedagógus közreműködésével. Az intézmény sikerei túlmutatnak a város határain. Bevezették a kompetencia alapú és az integrált nevelést, elnyerték az örökös zöld óvoda címet, minősített referencia intézményként működnek. Az Oktatási Hivatal és a soproni Benedek Elek Pedagógiai Kar bázisóvodája, második alkalommal nyerték el az akkreditált kiváló tehetségpont címet. Az Emberi Erőforrás Minisztérium a Mobilitás hét rendezvénysorozat keretében kiírt Sétálj velünk kreatív pályázatán a Napsugár és a Bóbita csoport rajza különdíjban részesült.

Céljuk, hogy támogassák a gyermekek harmonikus személyiségfejlődését, érzelmi biztonságát, közösségi kapcsolatait. Felnőve úgy emlékezzenek az óvodás éveikre, hogy biztonságban, szeretetben, sok játékkal, nevetéssel, érdekes feladatokkal teli szép gyermekkoruk volt.

A köszöntők után mind az öt csoport műsorát láthatták az érdeklődők. Pappné Kápli Ildikó, a Katica Óvoda vezetőhelyettese elmondta, az ünneplés egész héten zajlik, a folyosóra kitették a régi fotókat, gyermekrajzokat. Az óvodásokat számos meglepetés várta a támogató Óvodás Gyermekekért Alapítvány, a Ludas Matyi, a Só és Bors, Horváth Viktória, Bujkáné Hettinger Georgina és a szülők jóvoltából.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply