Botrány lett a megcsalásból

Családi botrány helyszíne volt egy Szilvágyi utcai  otthon, ahol a feleség rajtakapta férjét egy másik nővel. Az agresszív férfit bíróság elé állították.

Az ajkai Cs. J. korábban súlyosan vétett a törvény ellen: folytatólagosan elkövetett kerítés bűntette miatt három év börtönre ítélték 13 évvel ezelőtt. A ma már 67 éves férfi 2020 decemberében kötött házasságot szerelmével, aki Várpalotán lakott. Két hónappal később a vádlott felvitt az ajkai otthonába egy ukrán nőt, ám váratlanul megjelent a feleség. Megdöbbenésére az emeleti hálószobán ott találta párját meztelenül az ágyon, az idegen nő éppen vette fel a melltartóját.

Még a vádlottnak állt a feljebb a leleplezés, ugyanis kérdőre vonta a nejét, hogy mégis mit keres itt?! Szóváltás átcsapott kiabálásba, majd Cs. megpróbálta kitolni a nejét a hálószobából. Mivel ez nem sikerült, a vádlott jobb tenyérrel akkora fülest vert le neki, hogy az megtántorodott, s nekiesett a polcnak. Ezt követően távozott a nő a lakásból. Magával vitte a számára ismeretlen ukrán nő táskáját, amelyet kidobott az utcára. A családi balhézás után azonnal a kórházba sietett, mert, mint később kiderült, beszakadt a dobhártyája.

A bíróságon a vádlott elismerte, hogy megütötte feleségét, de ez véletlenül történt, tette hozzá. Elmondása szerint neje hozzá akarta vágni hölgy ismerőséhez az egyik vázájukat. Aláhúzta, neje kezéből ki akarta verni a vázát, csakhogy ő „belehajolt az ütésbe”. Úgy állította be az egészet, hogy a pofon véletlenül csattant el. Ő csak a kávéra meghívott vendégét akarta megvédni a repülő herendi vázától.

A feleség arról beszélt, azért is rökönyödött meg az intim helyzeten, mert férjével korábban arról beszéltek, hogy összeköltöznek. A történtek után két nappal feljelentést tett a várpalotai rendőrségen. Azt állította, hogy az ütéstől elvesztette a hallását. (A szakértő szerint nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.)

Vetélytársa azt adta elő a tárgyaláson, hogy azért nem látta a pofont, mert a fejét védte, nehogy a váza széttörjön rajta. Vallomása szerint fel volt öltözve, csak a kabátjától és a csizmájától vált meg. (Nem túl életszerű amit mondott, merthogy a férfi meztelenül feküdt az ágyon… – m. a.) A feleség azonnal nekirontott a hálóban, ecsetelte, Cs. J. csak közéjük állt.

Az ajkai bíróság a nyugdíjas vádlottat súlyos testi sértés bűntette miatt másfél év börtönre ítélte, aminek a végrehajtását két évre felfüggesztette, ugyanakkor meg kell fizetnie a 157 ezer forint bűnügyi költséget.

A vádlott és védője fellebbezett a döntés ellen, amit a jövőben a Veszprémi Törvényszék bírál el.

(m. a.)

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply