Családi útilapuval fedezték fel Csinger értékeit

A korábban megszokottól eltérő programmal várta a Csingervölgyért Egyesület a hagyományos májusi családi napja résztvevőit. A bányászathoz fűződő szellemi értékeket és tárgyi emlékeket őrző civil szervezet az Ajka60 keretében ezúttal nem a helyieket és a csingeri kötődésűeket hívta egy közös játékra, hanem az egész városból várt legalább kétgenerációs csapatokat egy honismereti sétára május 18-án.

A nevezéseket a közösségi háznál fogadták, ahol minden csapat útilaput kapott, amellyel tetszése szerinti sorrendben járhatta végig az állomásokat. A csapatok felkeresték a Csingervölgy mozdonyt a településrész bejáratánál, majd a IV. Boldog Károly Király Kápolnát, a temetőben Molnár Gábor író sírját, a bányászati emlékparkot. A túra része volt a parkerdei Bányászati Múzeum is. Aki oda is elment, két tombolajegyet kapott ajándékba, aki csak a településrész főutcáján kereste fel az állomásokat, csak egyet.

A közösségi ház mögötti téren a megszokott ügyességi játékok várták a családokat. Nem maradhatott el az ugrálóvár sem. Az idén még egy újdonság várta a gyerekeket, a cukorágyú, amelyből kétszer is hullott a cukoreső. A gyerekek rohantak, hogy összeszedjék az édességet. Aki gyorsabb volt és többet kapkodott fel a fűből megkínálta azokat, akiknek kevesebb jutott.

Az Ajkai Technikai Tömegsport Egyesület az idén is várta a lövészettel megismerkedni kívánókat. Sokan éltek is a lehetőséggel. A kirándulásról visszatérőket az egyesület tagjai süteménnyel és zsíros kenyérrel vendégelték meg. Mindenki várta a tombolasorsolást, amelynek fődíja az FC Ajka labdarúgói által aláírt labda volt. Kisorsoltak többek között a Sportváros Ajka felajánlásából 10 belépőjegyet a jövő vasárnapi mérkőzésre, de családi strandbelépők is gazdára találtak. A rendezvényt több helyi cég is támogatta, valamint az egyesület tagjai is ajánlottak fel tombolatárgyakat. Ahhoz, hogy minden jól sikerüljön az összeszokott csapat lelkes szervező munkáján túl a szerencsére is szükség volt. Az esős, szeles, hideg hét után pénteken délután már sütött a nap, szombaton ragyogó napsütéses igazi kiránduló idő várta a résztvevőket.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply